Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Buji Ferenc: A homoszexuális propaganda

Buji Ferenc: A homoszexuális propaganda

Buji Ferenc: A homoszexuális propaganda

A HOMOSZEXUÁLIS PROPAGANDA 

A hagyományos értékek, sőt általában az értékek, bizonyos tekintetben pedig maga az értékeszme elleni támadás egyik igen fontos vonala a nemiség mentén húzódik. Aki az eseményeket nagyobb intervallumban szemléli, láthatja, hogy a hagyományos nemi erkölcs bástyái egymás után esnek el. A hatvanas és hetvenes évek egyértelműen a heteroszexualitás jegyében telt el: minden nem büntetendő formáját – egészen a promiszkuitásig bezárólag – normálisként és természetesként igyekeztek elfogadtatni. Az úttörő szerepet ebben a beat-nemzedék hippimozgalma játszotta. Úgy látszik azonban, hogy a heteroszexualitás területén a lázadási lehetőségeket kimerítették. A nyolcvanas és a kilencvenes évek egyértelműen a homoszexuális propaganda korszaka, sőt valószínű, hogy szükség lesz még a következő évezred első évtizedére is ahhoz, hogy e területen is ledőljön az összes tabu.

A homoszexuális propaganda hatásmechanizmusának megértéséhez tisztáznunk kell, hogy a homoszexualitásnak tulajdonképpen három formája létezik: az öröklött, a szerzett és az elsajátított homoszexualitás. Vizsgáljuk meg most ezeket röviden.

(Az öröklött homoszexualitás) Ami az öröklött homoszexualitást illeti, e kategóriába döntően, ha nem kizárólagosan azok tartoznak, akikben nincs összhang a belső nemi természet és a külső nemi jelleg között. A homoszexuális párkapcsolatokban ezek magától értetődően nem a saját nemüket fogják képviselni, hanem az ellenkezőt: a férfi–férfi viszonyban a női szerepet játszó férfit, illetve a nő–nő viszonyban a férfi szerepet játszó nőt.

(A szerzett homoszexualitás) E párok fennmaradó tagjai, vagyis a homoszexuális kapcsolatokban férfi szerepet játszó férfiak és női szerepet játszó nők esetében nincs szó öröklött rendellenességről, hiszen az adott férfi férfias, az adott nő pedig nőies. Mivel nemi konstitúciójuk nem különbözik a normális szexuális kapcsolatot folytatókétól, annak oka, hogy e férfiak és nők mégis a saját nemükhöz tartozókban keresik nemi kiegészülésüket, a modern lélektan szerint nem lehet más, mint a gyermek és az ellenkező nemű szülő közötti koragyermekkori kapcsolat bizonyos zavarai. Ezt tehát szerzett homoszexualitásnak nevezhetjük. Itt azonban egy komoly megszorítást kell tennünk: e második kategóriában nőket csak elvétve lehet találni. Ennek roppant egyszerű magyarázata van. A szerzett homoszexualitással rendelkező férfiak ugyanis vagy egy túlzottan szoros anya–fiú kapcsolat, vagy egy normális, de a fiú részéről pszichésen rosszul feldolgozott anya–fiú kapcsolat miatt keresik nemi kiegészülésüket a férfiak között (ez utóbbi esetben itt kénytelenek vagyunk a homoszexualitás okaként egy közvetett öröklött tényezőt felvetni). Ami a nőket e kategóriában a homoszexualitás felé terelhetné, az az apa–leány kapcsolat lenne, ez azonban rendszerint sokkal kevésbé szoros, s így sokkal kisebb az esélye annak, hogy a homoszexualitás irányába tereljen, mint az anya–fiú kapcsolatnak. Mindenesetre a homoszexualitás imént említett két kategóriáját tulajdonképpen olyan elemi csapásként – s ugyanakkor olyan abnormalitásként – kell felfognunk, amelyről az adott személy nem tehet. Éppen ezért a homoszexuális propaganda számára csak annyiban érdekesek ezek, amennyiben normálisként mutatja be őket. Az eddigiekből azonban mindenkinek világossá válhatott, hogy ezek semmiképpen nem tekinthetők normálisaknak: az öröklött homoszexualitással rendelkezők azért nem, mert külső és belső nemi természetük nincs összhangban, a szerzett homoszexualitással rendelkezők pedig azért nem, mert eredeti nemi orientációjukat a koragyermekkori kapcsolatok gátolták. Ez utóbbiak egyébként – éppen e gátlás természete miatt – nem az azonos neműekhez vonzódnak, hanem az ellenkező neműekkel való nemi kapcsolattól irtóznak, s ez kergeti őket az azonos neműek karjaiba. Az első kategóriába tartozók között a domináns tendencia viszont nem az ellenkező neműektől való irtózás, hanem a saját neműekhez való vonzódás – és ebből fakad az ellenkező neműektől való tartózkodás.

Mintegy átvezetésképpen a harmadik kategóriához, érdemes megjegyezni még ezzel a két első kategóriával kapcsolatban, hogy az öröklötten homoszexuális férfiak döntő többségének párja a szerzett homoszexualitással rendelkező férfiak közül kerül ki, tekintve, hogy saját kategóriájukban nem találhatják kiegészítésüket (ott ugyanis csak nőies férfiak vannak). A nők esetében viszont ez magától értetődően csak erősen korlátozott mértékben lehet így (hiszen ezek száma – mint arra rámutattunk – elenyésző): az öröklötten homoszexuális nők többsége ugyanis már a harmadik kategóriából, az elsajátított homoszexualitással rendelkező nők közül kénytelen kiválasztani a párját. Miután azonban ez utóbbi nők – mint majd látni fogjuk – nem valódi homoszexuálisak, hanem biszexuálisak, a női homoszexualitásra a férfi homoszexualitással ellentétben sokkal kevésbé jellemző az együttélésben megnyilvánuló tartós párkapcsolat. A homoszexuális nők kapcsolatai inkább csak rövidebb-hosszabb ideig tartó kalandok. Tartós homoszexuális kapcsolat inkább a férfiak között jön létre, éspedig a két első kategóriába tartozó férfiak között.

(Az elsajátított homoszexualitás) E két első kategóriába tartozó homoszexuálisok aránya az össznépességhez viszonyítva aránylag kicsi, néhány százalék, de semmiképpen nem éri el még együttvéve sem az öt százalékot. És meg kell mondanunk, hogy ezek számát semmiféle propaganda nem is tudja növelni. A homoszexuális propaganda kizárólag a harmadik kategóriába tartozók, az elsajátított homoszexualitással rendelkezők számát képes befolyásolni. Egy normális, vagyis tradicionális normák szerint rendeződő társadalomban ezek száma hozzávetőlegesen zéró. Ahol ugyanis tisztában vannak azzal, hogy a homoszexualitás abnormális dolog, ott az embereknek nem jut eszükbe homoszexuális kalandokba bocsátkozni. Kalandokat említünk, mert mint ahogy már utaltunk rá, e kategóriába tartozó homoszexuálisok csupán „műkedvelő” homoszexuálisok. Tulajdonképpen nem is homoszexuálisak, hanem biszexuálisak, vagyis éppúgy hajlandók homo-, mint heteroszexuális kapcsolatra lépni. Eredendően ezek persze heteroszexuálisak, viszont a homoszexuális propaganda hatására – az „örömelv” és a „miért ne”-elv alapján – mintegy megpróbálkoznak a homoszexuális kapcsolattal is. A propaganda feladata itt tehát az, hogy – normálisként, sőt modernként bemutatva a homoszexualitást – lerombolja azokat az erkölcsi és emberi gátakat, amelyek ezeket az eredendően heteroszexuális személyeket visszatartották a homoszexuális kapcsolattól. De más miatt is ők a homoszexuális propaganda kedvencei, éspedig azért, mert tulajdonképpen elvtelenek (azaz szabadelvűek), helyesebben csak az örömelvnek engedelmeskednek. Ahogy ugyanis a heteroszexuálisok rigorózus ragaszkodását ellenkező nemű partnerükhöz túlhaladandó ódivatú beállítottságnak bélyegzik, éppúgy – ha igazán következetesek lennének – a valódi homoszexuálisok (első két kategória!) rigorózus ragaszkodását ugyanazon nemű partnerükhöz túlhaladandó ódivatú beállítottságnak kellene bélyegezniük – hiszen a valódi homoszexualitás éppen olyan „morális rigolya”, mint a heteroszexualitás. Hogy ezt mégsem teszik, ennek taktikai okai vannak, ami viszont egy átfogó stratégia keretébe ágyazódik. Mert tévedés ne essék: nem homoszexualizálni akarják az embereket, hanem azt az embertípust akarják megformálni és elterjeszteni, amelyik számára a homoszexuális kapcsolat ugyanazt jelenti, mint a heteroszexuális kapcsolat; azt az embertípust, amely már nem tud értékbeli különbséget tenni, mert nem is látja a különbséget; azt az embertípust, amely kizárólag az „örömelv” alapján tájékozódik a világban; azt az embertípust, amelynek korlátlan manipulálását nem akadályozzák holmi elvek, tabuk vagy morális rigolyák; azt az embertípust, amelyiknek már nincs tartása.

Ahogy a második kategória vizsgálatánál jelentős különbséget találtunk a férfiak és a nők között, úgy itt is tapasztalható bizonyos különbség. Arról van szó, hogy a homoszexuális propaganda a nők esetében termékenyebb talajra hullik, mint a férfiak esetében. A férfi ugyanis nemileg sokkal polarizáltabb és differenciáltabb, mint a nő. Ezt úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a férfi sokkal inkább férfi, mint amennyire a nő nő. Világosan kitűnik ez abból, hogy két normális szexuális beállítottsággal rendelkező férfi között mindig sokkal nagyobb nemi taszítás érvényesül, mint két normális szexuális beállítottsággal rendelkező nő között. Bárki megfigyelheti, hogy minden homoszexuális, sőt homoerotikus vonzalom nélkül nők – különösen tizenéves lányok – az utcán kéz a kézben sétálnak, a buszon egymás ölébe ülnek, szorosan összebújnak. Ilyen testi érintkezés a fiúk vagy férfiak között gyakorlatilag nem figyelhető meg, s míg a barátnők igen gyakran megcsókolják egymást találkozáskor vagy elváláskor, a barátok között ilyet csak a legritkább esetekben lehet látni. A férfi rendszerint szégyelli, ha egy másik férfit nyilvánosan arcon kell csókolnia. Ráadásul a nők homoszexuális kapcsolata – a nők általános gyengédségigényének megfelelően – inkább „soft”, míg a férfiaké „hard” típusú eljárásokra támaszkodik, ami ismét csak a nők számára teszi könnyebbé ilyen kapcsolat kialakítását: a férfiak durvasága vagy éppen „gyorsasága” miatt kielégületlen nőket a gyengédség utáni vágy egyre gyakrabban hajtja más nők karjaiba (ehhez hasonló motivációs szempontok viszont a férfiaknál fel sem merülhetnek). A homoerotikus vonzalom és a homoszexuális „aktus” között a nő esetében sokkal kisebb a távolság, mint a férfiak esetében, s ilyen módon a férfinak az egyikből a másikba átlépni sokkal nehezebb, mint a nőnek. És ez ad magyarázatot arra, hogy miért több a férfiak között a homoerotikus kapcsolat, mint a nők között: a férfiak kapcsolatai ugyanis gyakran megmaradnak a szexualitás nélküli erotikus vonzalom síkján (mint S. Freud és W. Fliess viszonya), míg a nők aránylag könnyen átjutnak az erotika síkjáról a homoszexualitás síkjára.

A homoszexualitás deviáns, vagy ami ugyanaz, perverz, vagy ami ismét csak ugyanaz, aberrált volta (mindhárom kifejezés azt jelenti, hogy „a rendestől eltérő”) igazán akkor tűnik elő, ha belegondolunk abba, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs is. Mert határozottan ki kell jelentenünk, hogy homoszexuális kapcsolat tulajdonképpen nincs! Kizárólag heteroszexuális kapcsolat van. Hogy heteroszexuális kapcsolat minden nemi viszony prototípusa, azt éppen a homoszexuális kapcsolat mutatja: itt ugyanis – legalábbis az igazi homoszexuális kapcsolatban (első két kategória!) – az egyik fél mindig kénytelen felvenni a női szerepet, míg a másik a férfi szerepet, s egyúttal a nemi dominanciák is megjelennek: a férfi avagy a férfit játszó nő a domináns, míg a nő avagy a nőt játszó férfi a passzív. Ilyen módon a homoszexuálisok mindig kénytelenek úgy csinálni, mintha heteroszexuálisok lennének – ugyanis minden nemi kapcsolat és vonzás alapja a nemi sarkítottság, ami viszont szükségképpen a férfias és nőies jelleg feszültségében fejeződik ki. Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy a homoszexuális kapcsolat nem mint homoszexuális abnormális, hanem mint heteroszexuális! Ezek szerint a heteroszexuális kapcsolatnak két fajtája van: a normális heteroszexuális kapcsolat és az abnormális heteroszexuális kapcsolat. A normális heteroszexuális kapcsolat a férfias férfi és a nőies nő, míg az abnormális a férfias férfi és a nőies férfi, illetve a nőies nő és a férfias nő között jön létre. Ez természetesen a három kategóriánk közül csupán az első kettőre – a „valódi homoszexuálisokra” – igaz, azokra, akiket nem pusztán az örömelv mozgat, hanem akiket a nemi vonzás is befolyásol. Ellenben azt a kapcsolatot, helyesebben azt a kalandot, amelyet csupán az örömelv határoz meg, joggal nevezhetjük egy olyan autoszexuális kapcsolatnak, amelyben a nemi polarizáltság mozgató szerepét teljes mértékben az örömelv – a kielégülés keresése – foglalja el, akárcsak az autoszexualitásban (szeretnénk hangsúlyozni, hogy autoerotika nincs, csak autoszexualitás van, ugyanis az erotika minden formája feltételez valamilyen lelki viszonyt).

Írásunk elején utaltunk arra, hogy míg a hatvanas és hetvenes éveket a heteroszexualitás jellemezte, a nyolcvanas–kilencvenes évek, valamint az elkövetkezendő évszázad első évtizede még a homoszexualitásé lesz. De vajon az ezután következő évtizedek szexuális forradalma minek a jegyében fog zajlani? Nem kell különösebb prófétai tehetség annak előrelátásához, hogy a hagyományos nemi értékeknek – vagy ahogy ők nevezik: tabuknak – melyek azok a bástyái, amelyekre a támadó erők legközelebb megpróbálják kitűzni a zászlójukat: az egyik minden bizonnyal a vérfertőzés (incesztus) lesz, míg a másik az ember és állat közötti nemi kapcsolat (szodómia). Nyilvánvalóan ezek legitimizálásáért síkraszállni ma még elképzelhetetlen, viszont az események logikája kétségtelenül ebbe az irányba fogja hajtani a ma még homoszexuális propagandistákat. Ha ugyanis az örömelvet alkalmazzuk, amely szerint mindenkinek jogában áll úgy élvezni, ahogy tud (feltéve, ha ezzel nem árt senkinek), akkor az, hogy a szodómia polgárjogot nyerjen, tulajdonképpen semmiféle akadályba nem ütközik. Hiszen nem árt senkinek! Tán még az állat is élvezi. E pillanatban a szodómia még ritka, de ha a megfelelő propaganda hatására a szodómiával kapcsolatos „természetellenes” ellenérzéseket sikerül kiküszöbölni, akkor egyre többen fognak az állatokkal való nemi kapcsolat útjára térni. Elvégre miért ne, ha egyszer jól esik? S csakugyan, ha kizárólag az örömszerzés és a nem-ártás elvét alkalmazzuk – mint ahogy a homoszexualitás esetében is –, akkor a szodómia a heteroszexualitáshoz képest pusztán csak más. Sőt a szodómia haladottabb formáiban esetleg tartósabb együttélés is kialakulhat (különösen magányos férfiak és nők esetében). Innen már csak egy lépés, hogy megjelenjék az igény a kapcsolat törvényesítésére, amelynek kiharcolása újabb nemes feladat elé állítja majd propagandistáinkat. Mert miért ne?... És szóról szóra ugyanezt mondhatjuk el a vérfertőzés vonatkozásában is.

Nem minden jelentőség nélküli, hogy a szexuális forradalom kérlelhetetlen propagandistái, akiknek figyelme egészen a homoszexuálisok gyermek-örökbefogadásáig kiterjed, miért feledkeznek meg az egyik legmasszívabb szexuális taburól: a többnejűségről (poligínia). Ugyanis komoly jelentősége van annak, hogy miért éppen a többnejűség, ez a valóban hagyományos tabu az, amelynek ledöntése érdekében egyetlen szót sem lehet hallani. A többnejűség tiltása ugyanis mind vallási, mind pedig jogi alapon teljesen indokolatlan, sőt tarthatatlan. És mégis, propagandistáinknak eszébe sem jut, hogy szavukat felemeljék a szabadság e korlátozása ellen. Aligha járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy ennek oka a többnejűség erősen patriarchális jellegében keresendő, és a patriarchális szemlélet erősödését a modern kultúrában éppen propagandistáink kívánják a legkevésbé. A többférjűségért (poliandria) alighanem szívesen felemelnék a szavukat, viszont jól tudják, hogy a többférjűségért való harc nem volna elválasztható a többnejűségért való harctól – s ugyanakkor azt is tudják, hogy a többférjűségnek semmiféle perspektívája és vonzereje nem lenne a modern világban, ellenben a többnejűség lehetőségét sokan kihasználnák. A liberális elvekből kiindulva tehát nagyon is indokolt lenne a poligámia érdekében harcot indítani, hiszen ennek – a homoszexuális házassággal ellentétben – még vannak hagyományos gyökerei is (a többférjűségnek is!). Hogy ezt mégsem teszik, az éles fényt vet a közvélemény mélységesen manipulált voltára. Ugyanis témává csupán az lesz, amit témává akarnak tenni. És vannak dolgok, amelyeket, úgy vélik, jobb nem bolygatni, s amelyekről jobb bölcsen megfeledkezni.

Annak, hogy a többnejűség törvényesítése semmiképpen nem szolgálná propagandistáink céljait, van azonban egy másik oka is: tudniillik az, hogy az kiemelné a férfi és a nő természete közötti különbséget. Márpedig propagandistáink egyik célja éppen e különbség eltörlése lehetőleg minden területen. Ennek a jegyében zajlik a másság liberális kultusza, és ennek a jegyében zajlik az a folyamat is, amely lehetőleg mindent uniformizálni és standardizálni kíván. Éppen ezért szeretnénk itt rámutatni a férfiúi és a női természet különbözőségére, éspedig egy olyan területen, amelyen eddig azt – legalábbis tudtunkkal – még nem vizsgálták: a féltékenység területén. A férfiúi és a női féltékenység között ugyanis alapvető különbség van. Ez a különbség, éppen mert alapvető, nem pusztán mennyiségi, noha mennyiségileg is kifejeződik: a féltékenység sokkal jellemzőbb a férfiakra, mint a nőkre. Ez azonban abból fakad, hogy a férfiúi és a női féltékenység között minőségi különbség van. A nők ugyanis csak akkor féltékenyek, ha erre nekik a férfiak okot adnak magatartásukkal. Nem így a férfiak! A férfiúi féltékenység bizonyos értelemben ok nélkülinek nevezhető, amennyiben oknak kizárólag a nő féltékenységre okot adó magatartását tekintjük. Jól tudjuk azonban, hogy ok nélkül nem történik semmi. Ilyen módon a férfiúi féltékenységnek is megvan a maga oka. Hogy ezt az okot felfedezhessük, érdemes megfigyelnünk, hogy a férfiak – még akkor is, ha okuk lenne rá – csak elvétve féltékenyek arra a másik férfira, akit ők mutattak be feleségüknek. Pedig a férjek felszarvazói elsősorban ezek közül kerülnek ki. Az eset többnyire úgy szokott történni, hogy már mindenki tud a viszonyról, csupán a férj nem, noha a flörtök gyakran a szeme előtt zajlanak. A nők az ilyet rögtön észreveszik férjükkel kapcsolatban, s ilyen módon őket sokkal nehezebb orruknál fogva vezetni, mint a férfiakat. A férfiúi féltékenységnek, a híres „zöld szemű szörnyetegnek” az okát tehát nem itt kell keresnünk. A férj szemében viszont gyanús a feleség minden olyan férfiismerőse, aki nem az ő, vagyis a férj révén került kapcsolatba a feleséggel. És ezek között is különösen azok a gyanúsak, akik a feleséget már azelőtt ismerték, mielőtt a férj megismerte volna. De nem kerülnek sokkal kedvezőbb elbírálás alá azok a férfiak sem, akik már a férj és a feleség megismerkedése után, de nem a férjen keresztül ismerkedtek meg a feleséggel. A féltékenység oka mindkét esetben ugyanaz: a férj a feleség életének bizonyos területein, bizonyos aspektusaival kapcsolatban leküzdhetetlen hátrányban van ezekkel a férfiakkal szemben. Hiszen azok a férfiak, akik a feleséget már hamarabb ismerték meg, mint ő – vagyis a férj –, vagy azok, akik a feleségnek olyan élettevékenységeit, életmegnyilvánulásait is ismerik, amelyeket ő nem – vagyis akkor is látják, hallják stb., amikor ő nem –, e szempontokból jobban ismerik a feleséget, mint a férj. ők, ha csak mellékes területeken is, de előnyben vannak a férjjel szemben, éspedig behozhatatlan előnyben. Éppen ezért akit a „zöld szemű szörnyeteg” elragad, az nincs tekintettel a személyre: a leglehetetlenebb „vetélytársakra” is képes gyanakodni, olyannyira, hogy az a nő számára gyakran már megszégyenítő. A nő ezt a fajta „ok nélküli” féltékenységet nem ismeri, és csakugyan, a „zöld szemű szörnyeteg” valahány irodalmi leírása között egyet sem találunk, amelyben e szenvedély elsőrendű áldozata nő lenne. A női féltékenység mindig két lábbal áll a realitás talaján. A férfi féltékenysége viszont bizonyos értelemben irreális szférákban mozog: vagy minden látható ok nélkül és őrülten féltékeny, vagy a bárgyúságig vak, amikor pedig nagyon is oka lenne féltékenykedni; és az sem ritka, amikor ez a két magatartás egyszerre jelentkezik.

A nő reális féltékenysége szoros kapcsolatban áll azzal, hogy őt még mind a mai napig elveszik, s ő a férjéhez hozzámegy. A nő ezért a házasságban a birtokoltság állapotában van (vö. „házassági szerződés”, „eladó sorba került leány” stb.). A birtokló a férfi. És aki birtokló, az nem tűrheti, hogy ahhoz, akit ő birtokol, bármilyen tekintetben vagy vonatkozásban is több köze legyen másnak, mint neki. Nem tűrheti, hogy az ő birtokosi jogai bármilyen értelemben is csorbuljanak. A férfi irreális féltékenységének hátterében ez a kizárólagosság-igény van: teljesen és kizárólagosan birtokolni a nőt annak minden életaspektusával egyetemben. Viszont a nő számára – akinek féltékenysége reális típusú – a birtokoltság tudata csupán azt követeli meg, hogy birtoklója birtokolja őt. Ezért csak akkor lázad, ha ezt a birtokviszonyt veszélyben látja. Nem a birtokoltság teljessége érdekli – mint a férfit –, hanem a puszta birtokviszony. Másképpen – és a problémát élére állítva – úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy míg a férfi számára a nő a fontos – de nem mint adott személy, hanem mint birtokolt teljesség –, addig a nő számára a kapcsolat: a birtokviszony. Ezért van az, hogy a többnejűség a házasságnak a premodern típusú civilizációkban természetes formája volt, míg a többférjűség valamely külső kényszer hatására kialakuló deviáció csupán. A nő féltékenységét ugyanis alapjában véve nem sérti a többnejűség (hiszen a nő, mint a birtoklás tárgya, ugyanúgy birtokolt, mint a monogám házasságban), míg a férfi féltékenységét a többférjűség minden szempontból mélyen sérti (hiszen a birtokon osztoznia kell). Ugyanis az, hogy – szigorúan birtokjogi nyelvezetre lefordítva – egy ember több dolgot birtokol, a lehető legtermészetesebb dolog; viszont az, hogy egy dolgot többen is birtokolnak, komoly bonyodalmakhoz vezethet. Ezért a többférjűség sosincs kifejezett matriarchátus nélkül (különben ilyen helyzetet a férfi nem is viselne el), amelyet viszont éppen az jellemez, hogy a nők csak a férfias magatartástípusok egy részét birtokba véve képesek a társadalomban a meghatározó szerepet betölteni.

Ne kerteljünk, hanem minden szépítés nélkül szögezzük le, hogy a homoszexuális propaganda megfogalmazott vagy megfogalmazatlan, tudatos vagy öntudatlan célja az ember lerántása. A harc az ember ellen folyik, minden területen, összehangoltan. Előbb megfosztani az embert isteni, transzcendentális normáitól, majd megfosztani pusztán emberi, immanens normáitól is, hogy aztán ezt a mélyen emberalatti szintre süllyesztett embert mindenek mértékévé tegyék, és istenítsék. Még csak véletlenül se maradjon valami vagy valaki a világban, ami vagy aki magasrendű, tiszta, szép, magasztos, nemes. A tévé ünnepelt műsorvezetője – voltaképpen egy tőrőlmetszett nímand – arról beszél, hogy számára mennyire szimpatikus volt Scorsese Krisztusa, akit a film éppen olyan gyarlónak, esendőnek, bűnösnek mutat, mint amilyen akárki közülünk. Sehol nem nyilvánul meg tisztábban a propagandisták közvetlen motivációja. Nemcsak kiküszöbölni a magasrendűt, a szentet és a nemest, de megrontani, bemocskolni, pervertálni is azt: igazi kielégülést csak ebben találnak a közvéleményt befolyásolók. Mert e szavaktól – megtoldva még a „renddel” – úgy rettegnek, mint ördög a szenteltvíztől: legszívesebben még a szótárból is kitörölnék őket. És mi más ez, mint a lealjasításban való kéjelgés. Ez a lerántás öntudatlan mozdulata: mindenkit, aki magasabban van nála, lerántani a maga szintjére, mert nem viseli el a magasrendűt. Ugyanis zavarja önmagáról kialakított képében. Nemes és szent vagy egyáltalán nincs, vagy az egész nem más, mint „papi csalás”; vagy ha mégis van, akkor azt le kell rántani.

Talán mondanom sem kell, hogy ennek a beállítottságnak milyen szoros a kapcsolata az egyenlőség eszméjével. Mert az egyenlőség eszméje – jobban mondva babonája – nyilvánvalóan nem a tiszta és magasrendű, nemes emberben született meg, hanem a mocskos és alacsonyrendű, nemtelen emberben. Mert lerántani sokkal könnyebb, mint felemelni. Lerántani csak egyszer kell valakit, aztán magára lehet hagyni. Ott marad. Az emelkedéshez azonban mindig saját erő kell. Ez a nivellálás, vagyis az értékektől való megfosztás értelme, amely oly szoros kapcsolatban van az entrópia fizikai fogalmával. Egyenlőség csak lent jöhet létre; az érték hierarchikusan differenciál. És egy olyan kultúra, amely a magasrendűt, a nemest, a tisztát és szentet nem viseli el, s amelyik azt hiszi, hogy a méltóságot osztogatni lehet (Dignity for all – Méltóságot mindenkinek! – ahogy a szlogen mondja), s az nem egy belső tartás eredménye, az tökéletesen jellemezhető egyetlen szóval: nemtelen.

A kidolgozás alatt álló új embertípus vallása a másság liberális kultusza, amely mindenféle érték értéktelenségét vallja és – ami még szimptomatikusabb – hirdeti. A televízió- és a rádióadók egyre burjánzó homoszexuális műsorai voltaképpen heteroszexuálisoknak szóló homoszexuális propagandaműsorok – olyan propagandaműsorok, amelyek csak ebben a relációban ismertek: homoszexuálisaknak szóló heteroszexuális propagandaműsorok ugyanis nincsenek. S hogy ez a propaganda már verbálisan is mennyire ellentmondásos, azt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy éppen azok beszélnek tele szájjal a másság tiszteletéről, akik az ugyanolyan neműek felé vonzódnak, s miközben önmagukat eufemisztikusan „melegnek” nevezik és neveztetik, a normális szexuális beállítottságú embereket burkoltan „hidegnek” (vö. frigid) minősítik. A propagandának ugyanerről a tövéről, ugyanezzel a logikával összhangban fakad egy másik hajtás is, amely a négerek vonatkozásában már csak a „színesbőrű” megnevezést hajlandó elfogadni: ez ugyanis túl azon, hogy a fehérek „színtelen bőrűnek” minősítését foglalja magában, egyúttal szemérmetlen hazugság is, ugyanis a négerek bőrének rendes színe minden, csak éppen nem színes (vö. színes televízió).

Mindazonáltal figyelmeztetnünk kell azokat, akik az események mozgatóinak hiszik magukat, hogy az általuk be nem látható háttérből, a kulisszák mögül ők is mozgatva vannak. Fentebb utaltunk a balekok tömegeire, akik valóban az emberi lét kiteljesedését várják a homoszexualitás normalizálásától. Meg kell mondanunk, hogy akik e balekok mögött állnak, éppúgy balekok a hátterükben álló személyiségek vagy erők szempontjából. A sötét oldalnak, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a fordított hierarchiának ugyanis az a természete, hogy a balekok mögött mindig olyan balekok állnak, akik magukat autonóm irányítóknak tekintik. Az események, amelyeket hitük szerint ők hoztak mozgásba, éppen azért fogják őket is maguk alá temetni, mert saját mozgatott voltukat képtelenek átlátni. A felidézett és nem teljesen átlátott – s ilyen módon nem uralt – folyamatok ugyanis kényszerítő belső logikával rendelkeznek. Jól látható ez a társadalmi-politikai forradalmakban: az igazi forradalom igen gyakran maga alá temeti azokat is, akik önmagukat a forradalom kirobbantóinak gondolták. S ez a szexuális forradalom kapcsán sem lesz másképpen, noha ez a visszaütés egyáltalán nem biztos, hogy a szexualitás szintjén fog végbemenni. Mindenesetre e marionettfiguráknak, akik azt hiszik, hogy saját kényük-kedvük szerint mozgatják a tagjaikat, e „szabadgondolkodóknak”, akiknek a valódi szabadságról sejtelmük sincsen, figyelmébe ajánlom Vlagyimir Szolovjov Antikrisztusának utolsó fejezetét. Azokat, akik most lelkes destruktőrei az emberi kultúra még fennálló néhány morális kötöttségének, a háttérerők, miután végrehajtatták velük a feladatot, úgy fogják félresöpörni az útból, mint ahogy a forradalom félresöpri szülőit és gyermekeit. De akkor már késő lesz észbe kapni. A „Nagy Koppanás” szükségképpen csak akkor következhet be, amikor a feleszmélés az események adott irányba – lefelé – való rohanását már nem befolyásolhatja.

Nem is olyan rég még az volt a kérdés, hogy a cél szentesíti-e az eszközt. Azóta ez a kérdésfelvetés, függetlenül attól, hogy a válasz igenlő vagy tagadó, elavult. A homoszexuális propaganda célja és eszközei teljes összhangban vannak: a nemtelen célokat nemtelen eszközök szolgálják A homoszexualitásnak mint a heteroszexualitáshoz képest pusztán másnak az elfogadtatása csupán eszköze egy mélyebben fekvő szándéknak. Annak, aki ezt látja, nem szabad felülnie a homoszexuális propagandistáknak. Ez utóbbiak ugyanis a homoszexualitás-ellenesség életrehívásával, s aztán ennek inhumánus, intoleráns voltára való rámutatással kívánják saját pozíciójukat megerősíteni. A homoszexualitás azonban nem bűn, nem vétek; aki homoszexuális, az nem elítélendő, megvetendő, lenézendő – hiszen az, aki valóban homoszexuális, csupán elszenvedi a homoszexualitást; ellenben az a szemlélet, amelyet a homoszexuális propaganda hívei magukévá tettek, s amelybe balekokként tömegeket – s ezen belül homoszexuálisok tömegét – ugrattak be, s amely szerint a homoszexualitás éppen csak más, mint a heteroszexualitás – nos, ez a szemlélet nagyon is elítélendő, megvetendő és lenézendő, nagyon is bűn és vétek: közvetlenül az ember értékeszméje ellen irányuló támadás.


Megjelent: (Buji Ferenc: A homoszexuális propaganda; Tradíció. A metafizikai Tradicionalitás Évkönyve 1999 (Debrecen), 165–173.)

BARANYI TIBOR IMRE:  A METAFIZIKAI TRADICIONALITÁS TÁRSADALOMPOLITIKAI VETÜLETE†

BARANYI TIBOR IMRE: A METAFIZIKAI TRADICIONALITÁS TÁRSADALOMPOLITIKAI VETÜLETE†

BARANYI TIBOR IMRE: A METAFIZIKAI TRADICIONALITÁS TÁRSADALOMPOLITIKAI VETÜLETE†

† Megjelent RENÉ GUÉNON: A modern világ válsága / A kereszt szimbolikája könyv [é. n., Budapest, Szigeti – Az Őshagyomány könyvei IV.] Utószójaként, pp. 233–244.

metaphysics_hdr.jpg

Azt az igazában való végleges megnyugvást, amit csak a hagyomány önmagát betetőző megvalósítása jelenthet egy világ vagy egy ember számára, aligha képes politikai mozgalom prezentálni. Helyesebben a magát a politikum síkjáról eredeztető és innen értelmező politika nem lehet elégséges az ember földi missziójának képviselésére, hacsak nem hatják át ezt olyan alapelveket demonstráló emberi szintézisek, amelyek magán a politikai harcon messze túlmutatnak. A politika döntően politikai képződmény, és mint ilyen, még a feladatát a lehető legjobban betöltő politika is válságtünet, épp ezért komoly válságfelszámoló szerepe nem lehet. Az ember, és ezzel együtt az emberi világ mindent átható és végletes válságának megfelelő értelmezése általános problémát jelent. A legvégzetesebb problémák gazdasági, gazdaságpolitikai síkon értelmezik és ugyanitt próbálják meg orvosolni azt a válságot, amely mindenekelőtt a jelenkori ember lefokozott tudatosságának világként való kivetülése. Az egyre súlyosbodó világválság meg- és feloldási munkája ezért nem kezdhető politikai, netalán gazdasági szinten, hanem csak egy olyan transzmutáció körében, amelyet az ember hajt végre önnön tudatosságának kitágítása s felemelése érdekében. Ugyanis az emberi közvetítőkön keresztül a politikában megjelenő erők is a tudatból származnak, és eredetükre nézve magát a politikát messze meghaladják. Mivel a maga síkján a politika is egy magasabb rendű valóság szimbolizálója, ezért egy olyan küzdelem színterének kell tekintenünk, amelyen metafizikai alapelvek, illetve alapelv-hiányok ütközetének tanúi lehetünk. A politika: alapelveket képviselő erők és alapelvhiányokra visszavezethető ellenerők társadalmi konfrontációja; de az igazi történés beljebb és feljebb játszódik.
Ha egy metapolitikai pozícióból mégis politikával akarunk foglalkozni, mindenekelőtt azokat az alapelveket kell tisztáznunk, amelyek az emberi tudat metafizikai átalakításából következően mintegy levetülnek a társadalompolitikai szintre. Az a politika, amiről beszélnünk kell, egyfelől egy ismeretelméleti aszkézis [ἄσκησις], majd az ebből következő szellemi realizáció eredményeként adódó egyetemes–szellemi, vagyis metafizikai alapelvek alkalmazása egy emberi–közösségi viszonylatban; másfelől az alkalmazás révén egy visszavezető út kijelölése, amelyen az egyes ember vagy egy közösség a rend első és végső normalitásába, egy felemelkedés értelmében visszatérhet. A felszálló ág mentén az igazság jegyében álló szellemi alapelvek birtokbavétele történik, amely – ha helyesen megy végbe – mintegy hatalmi tudással ruházza fel az embert, míg a leszálló ágon, illetve ágakon az alkalmazásban válnak gyakorlattá az alapelvek, amely így a megismerés kiterjesztésévé és elmélyítésévé válik. A birtokba vett igazságokat a létezés és az élet minden területén gyakorlattá kell tennie, amit például a buddhizmus úgy hív, hogy »tökéletesen kiterjesztett életvezetés« [samyagājīva], de ami nem tévesztendő össze az antitradicionális nyugati prozelitizmussal, vagyis azzal a térítő buzgalommal, amely általában annál agresszívebbé szokott válni, minél elhagyatottabb az ember az igazságtól.
Amit elsősorban meg lehetne és kellene tenni, az az alapelvek felkutatása, illetve amennyiben ez már megtörtént [hiszen ezeket nem »kitalálni«, hanem »újra megtalálni« kell], ezeknek a lehető legszélesebb körű elsajátítása és kiterjesztése. Amíg az az út, amelyet követni kell, még elvileg sincs tisztázva és véglegesen megalapozva, a gyakorlatban nyilván csak a »vak vezet világtalant« esete érvényesülhet, amire annyira emlékeztet az, amit manapság magunk körül látunk.
Ha tehát az emberi alapállás társadalompolitikai vetületéről akarunk beszélni, ugyanazokat az alapelveket és axiómákat [ἀξίωμα] kell szem előtt tartanunk, amelyek az archaikus tanítások és megvalósítási utak kialakításánál játszottak szerepet. A tradícióhoz való fordulásunk azonban korántsem a múlt nosztalgikus igenlése, hanem a múlton át, ami a jövő, a jelen valódivá tétele. Továbbá konsziderációink csak egyfelől lehetnek levezetések, vagy – ha úgy tetszik – alkalmazások; egy másik igen lényeges szempontból azonban mindig visszavezetéseknek is kell lenniük, mégpedig egy jellegzetesen viszonylagos és esetleges szintről – amelyen például a politikum is helyet foglal – az örökérvényű és kikezdhetetlen alapelvek szintjére. A le- és visszavezethetőség minden legitim tudomány, így – ha szabad azt mondanunk – a hiteles politológiának is alapismérve. A hitelesség megítéléséhez azonban tökéletesen tisztában kell lennünk azokkal az alapelvekkel, amelyek egy szakrális uralmon alapuló fokozatiságban, lényegükre nézve azonban változatlanul nyilatkoznak meg a különböző létszférákban. Beszélnünk tehát messze nem azért kell egy társadalomban például hierarchikus fokozatiságról, mert mondjuk ez jellemezte a társadalmi rend szerkezetét a történelmi tradicionális korban, hanem azért, mert a léttörvények esszenciális valóságával, a legtisztább alapelvek megnyilatkozásával kizárólag ennek megfelelő társadalmi, politikai alakulások egyeztethetőek össze. Nem egy hajdani történelmi–társadalmi rendhez való romantikus ragaszkodás szüli ezeket a megfontolásokat, hanem elsősorban az, hogy a létben és ezzel együtt a legtágabb értelemben vett tudatban jelenvaló principiális realitások [az ideák – (ϝ)ἰδέα(ι)] kizárólag ily módon jelenhetnek meg normális körülmények közt egy társadalmi szervezetben.
A létben megtapasztalható legmagasabb ellentét az antitradíció és a tradíció, és az ezeknek megfelelő létszemléletek között feszül. Ezek politikai vetülete a bal-, illetve a jobboldaliság.
Hogy talán bizarr módon a politika síkjára vetítsünk le teológiai fogalmakat, s hogy ezzel mintegy definiáljuk a bal- és jobboldaliság lényegét, azt lehetne mondani, hogy a lét legbaloldalibb eleme a »Sátán« [ami, mint ismeretes, annyit tesz héberül, mint »ellenség« (שָׂטָן)], a legjobboldalibb pedig Isten, rögtön hozzátéve: ezzel természetesen semmiféle feloldhatatlan s feloldatlan dualizmus alapjait nem kívánjuk megvetni.

jobboldalisag.png

Baloldaliság: politikai sátánizmus. [És itt maximálisan mellőznünk kell azt a már-már divatos szemléletbeli perverziót, amely egyesek szemében a szatanizmust valamiféle pozitívum álruhájába öltözteti.]
Baloldaliság alatt annak a folyamatnak a megnyilvánulását értjük, amely az úgynevezett társadalmi–politikai szférában a jelenlegi Kali-Yuga, vagyis a Sötét kor kezdete óta a tradicionális rend és létszemlélet ellen egyre erőteljesebben munkálkodik. A legáltalánosabb tradicionális szemlélet szerint ma az emberiség immáron lassan 5 100 éve egy úgynevezett Kali-Yugában, vagyis a »sötétség« egyik korszakában jár; a Sötét Kor a mennyiség uralmának kora – ellentétben a minőségi meghatározottságokkal. A Kali-Yuga vége felé, tehát napjainkban is, a mennyiség uralmának fokozódása együtt jár az eredet, a Kezdet, illetve a lét és a tudat változatlan és örök Középpontjának szinte teljes elveszítésével. A Sötét Kor emberét döntő többségében a lényegi dolgokra, illetve a lényegre nézve teljes körű delírium jellemzi. A külső és belső hanyatlás egyre erőteljesebbé válik, olyaddig, hogy a Kali-Yuga végére [hozzávetőleg Kr. u. 3379-re] tulajdonképpen majdnem minden ember nemcsak értelmi fogyatékos, de fizikalitásában is végletesen leromlottá lesz. Megszűnik a történelem, egyre inkább átadva helyét a történelem-alattiságnak; a tiszta vallás nyomai is eltűnnek, az államok, a társadalmak felbomlanak, világháborúk, szociális felfordulások, morális débâcle; ismeretlen betegségek, a társadalomban embertömegek, akik elvétve állnak saját helyükön, szexuális túlfűtöttség, gazdasági egyenlőtlenségek, elnőiesedés, vallásszurrogátumok, hamis próféták és sok más. A szabadság, a rend, az uraltság teljes hiánya, s már-már a megélhetést is csak a felforgatásban való részvétel garantálja. A fenti folyamatokat politikai téren a baloldal készítette elő, egy olyan előzmény során, amelynek főbb megnyilatkozásai történelmi visszatekintésben a következők: a Kr. e. VI. században lejátszódott nagyszabású változások, amelyektől kezdődően a tradicionális uralkodó szerepe csökkeni kezd, majd Kr. u. a IV–V. században tulajdonképpen megszűnik, a középkort azonban még mindig jellemzi egy bizonyos tükrözött világosság [a mai korhoz képest pedig egyenesen fényesség], hogy aztán ezt is elhomályosítsa a XIV. századtól kezdve, a sokkal inkább »halállal«, semmint a »születéssel« kapcsolatos »reneszánsz«, majd a »reformáció«; az elsötétedésként értelmezendő »felvilágosodás«, az angol, a francia, majd a XIX. századi európai forradalmak, végül a legradikálisabb, egyszersmind a legsötétebb 1918–19-es orosz és európai bolsevista proletár forradalmak, illetve a XX. század második felében az Egyesült Államokból és Angliából kiindult »ellenkultúrális forradalom«. [Maga a »baloldaliság« egyébként, akárcsak a »jobboldaliság«, viszonylag újkeletű fogalmak, de mind a múltra, mind a jövőre jól áttehetőek.] A fenti események természetesen csak külső jelei az emberi tudatban bekövetkező elsötétüléseknek. Ebből az univerzális tudati lefokozódásból él, és erre támaszkodik a politikai baloldal, miáltal a tömegekkel való szoros kapcsolata is érthetővé válik. A Kali-Yuga, vagyis korunk benső természetéhez tartozik, hogy egyre inkább csak a sötétség változatai, a teljesen rossz »megoldások« közül lehet már csak választani, a már-már végleg feledésbe ment lényegi igazsággal minduntalan szembekerülve.

https://m.blog.hu/tr/transzveg/postimage/1098029_10200372523181636_587669899_n_1413334505.jpg

A történelem alattiság egyik jellegzetes képződménye a gyökereitől elszakított tömeg, tipikus pszeudideológiáival [mint amilyen például a demokrácia, a »haladás«- és a »fejlődés«-babona, vagy az egyenlőség és testvériség előzetesen szekularizált szólama]. A mennyiségi túlsúly, a mennyiség egyre fokozódó uralma miatt korunkban eltűnik a minőség az elérhetőség körből, de mivel a minőség nélkül elképzelhetetlen bármi is, bevezetnek egy álminőséget, egy álminőségi szempontot a mennyiség körébe, és ez a többség. A többség persze semmi igazi minőségi kvalifikációt nem hordoz, igazságkimondó lehetősége nincs, csakúgy, ahogy a kisebbségnek sincs. A tömeglélektan azt mutatja, hogy nincs az az elborult diktátor, aki a leghomályosabb pillanataiban is ne lenne jóval beszámíthatóbb, mint a gyökereitől elszakított tömeg. A tömegek korlátlan szuggerálhatóságáról megint csak nem kell beszélni. A »szabad választások« eredményei a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül tulajdonképpen jó előre tetszés szerint meghatározhatók. Amit a tömeg nem tud, hogy a ma kivétel nélkül baloldali pártokban feláramló erőket háttérszervezetek generálják, ezek mögött pedig emberi ágenseken keresztül tulajdonképpen egy nem-emberi, emberalatti eredetű kozmikus mérgezési és ellenalkímiai folyamat erői áramlanak az emberi világba. Az ember és ezzel együtt a világ olyan fékevesztett erők martaléka lett és lesz egyre inkább, amelyek bár végső lényegükre nézve alanyi eredetűek és isteniek, pontosan azáltal, hogy autidentitásukat elveszítették, ellentétükbe fordultak és pusztítókká lettek.
Jóllehet, mindenféle politikai pártérdektől tökéletesen független talajon állunk, és bár teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi feltételek mellett annak gyakorlati megvalósítására, amiről szólunk, minimális esélyek is alig vannak, mégis semmi sem akadályozhatja meg azt, hogy ennek érdekében mind teoretikus, mind gyakorlati téren mindent megtegyünk. Mellesleg az, hogy a tradicionális alapelvek gyakorlati megvalósítási esélyei manapság, úgy társadalmi, mint egyéni szinten rendkívül minimálisak, nyilván nem az időfüggetlen archaikus princípiumokat, hanem az azokat magából kivető modern kort és szemléletmódot minősíti, mégpedig lesújtóan. Ennek előrebocsátása azért fontos, mert ha egyrészt gyors, de megfelelőképpen elfogulatlan és éles vizsgálat után határozottan kimondjuk, hogy az egész modern világ, minden szervezetével és intézményével, de főleg szemléletmódjában egy sajátos tagadásra és szembenállásra »épül«, akkor rögtön ki kell mondani azt is, hogy ha az ember a modern tendenciákba belehelyezkedve, azokkal mintegy sodortatná magát, akkor a modern világ által tagadott, tértől és időtől függetlenül létező renddel és normával – tudva vagy tudatlanul – radikális módon szembehelyezkedne. Ami ma a helyzetet katasztrofálissá teszi, hogy ez a szembenállás teljesen általános. Ennek természetesen megvan a maga eredménye, s amit ma a legbelefeledkezettebb emberen kívül talán mindenki – akár megfogalmazottan is – érzékel, hogy a világgal és a személyes exisztenciával úgymond valami nincs rendjén. A probléma ott fokozódik, amikor felmerül a kérdés, hogy: »Mi a baj?« Anélkül, hogy unásig részleteznénk az adott és adható válaszok megszámlálhatatlan sokaságát, egészen röviden vázoljuk idevágó álláspontunkat.

rene_guenon.jpgAz biztos, hogy szellemiségről és modern szemléletmódról egyszerre beszélni nem lehet. A probléma egyik része, hogy a modern szemléletmód elutasításával még semmi sem történt. Sőt a kor elleni lázadás lehet az egyik legnagyobb tévedés is, amennyiben nincs tökéletesen tisztázva, hogy a »lázadás« minek a jegyében történik. Amikor pedig ez a tisztázás helyesen megy végbe, tulajdonképpen nem is beszélhetünk »lázadástól«, hanem a kor egy eredetibb pozícióból történő igazságos, noha lesújtó megítéléséről. Igaz, hogy sok mindenről helyes fogalmat alkotna az, aki minden ponton, tételesen szembehelyezkedne a modern szemléletmód állításaival és megnyilvánulásaival, mindazonáltal egy valóban megalapozott, mondhatni hatalmi tudás innen nyilván nem származhat. Csak egyetlen példával élve: nem úgy kell felvetnünk, hogy az involúció azért igaz például az élővilágra, mert ez az ellentéte CHARLES DARWIN evolucionista tévedésének, hanem azért nincs evolúció, mert, van egy olyan rendíthetetlen alaptörvény, amely szerint tudatos, szabad és akaratlagos beavatkozás nélkül, alacsonyabb rendűből magasabb rendű nem származhat. Korunkra visszatérve: bár sokan látják be a modern világ kritikus, és már-már tarthatatlanul élet- és emberellenes voltát, a probléma megoldásának legfeljebb, ha az egyik fázisáig, nevezetesen ennek szűkebb-tágabb körű elutasításához és megtagadásához, esetleg egy ez elleni harcias felálláshoz jutnak el, amit nevezhetünk forradalminak, vagyis baloldaliságnak. Tipikus példája ennek – a puszta tagadásért tagadó tagadásnak – a fent már említett, XVII. századtól húzódó baloldali forradalmi válsághullám. Hogy ennek csak a legutóbbi nagy megnyilatkozását említsük, itt van mindjárt a XX. század második felében létrejött »ellenkulturális forradalom« [beat-mozgalom, »hippy-life«, »rock ’n’ roll«, punk – »no future« vagy utóbb az alternativizmus] a végletekig fokozott toxikomániával [drogizmus, »szexuális forradalom«, sportőrület] és értelem nélküli önpusztítással karöltve. Mindazok, akik ezeknek a tagadási formáknak a képviselői, helyesebben áldozatai lettek, többek között két dolgot nem értettek meg: egyrészről, hogy mit kell tagadni; másrészről – és ez tulajdonképpen már implikálja azt, ami következik –, hogy: hogyan? Tudniillik nem azt tagadják, ami a problémákat és a külső–belső emberi válságok véget nem érő sorozatát előidézi, hanem pontosan ennek fokozásával annak lettek részeseivé és kiszolgálóivá, ami ellen eredetileg fellépni kívántak. Figyelemreméltó az a jelmondat, ami az úgynevezett »beat-mozgalom« egyik fő jelszava lett: »a végén részévé válsz mindannak, amit utálsz.« Vajon melyik rocker vagy heroinista gondolta volna vagy gondolná, hogy a delíriumos szemléletmódbeli perverzió hátterében a lehető legtökéletesebben kollaborál azokkal az erőkkel, amelyek ellen egykor látszólag nyeregbe szállt? És pontosan ez a forradalmiság, és nevezzük ezután következetesen és eredeti értelmének megfelelően baloldaliságnak, megdöbbentően figyelmen kívül hagyott kudarca és jussa: egy szánalmas balekság, miáltal a felültetettek tömegei a válsággeneráló erők továbbvivőivé, hordozóivá, egyszersmind sajnálatos áldozataivá válnak. [Többnyire, legalábbis az »átlag« döntő többségét illetően nem beszélhetünk rosszindulatúságról, annál inkább azonban tudatlanságról és megtévesztettségről, ami persze egy pillanatig sem mentsége senkinek.] Ugyanezek a megfontolások némi módosítással érvényesek a modern álvallásos, sőt ellenvallásos szekták összességére. [Ezek közül a magyarországi bolsevista rémuralom által létrehozott lelki–szellemi vákuumot sok tekintetben a még nagyobb deviáció és felforgatás jegyében kihasználó, vagy a közeljövőben kihasználni kívánó »szervezetek« közül csak a legsötétebbet, egyszersmind a legveszedelmesebbet említve: ilyenek a szélsőséges neo-protestáns úgynevezett »Hit Gyülekezete«; az úgynevezett »Hare Krishna«, vagyis az Indiában is heterodoxnak számító »Krishna-tudat mozgalom«; a MAHARISHI MAHESHI nevezető ál-yogi alapította úgynevezett »Transzcendentális Meditáció« (»TM«), aminek a helyes neve az »ellentranszcendentális ellenmeditáció« lenne; a LAFAYATE RON HUBARD által létrehozott úgynevezett »Scientology«, nevezett »Dianetika, a mentális egészség« című írásával fémjelezve; az úgynevezett »Jehova Tanúi«; a JAN VAN RIJCKENBORG és CATHAROSE DE PETRI alapította, az autentikus rózsakeresztesség nevét – másokkal együtt – bitorló »Arany Rózsakereszt« (»Lectorium Rosicrucianum«); a csak Németországban (1994-ben) 100 000 tagot számláló úgynevezett »Bhagwan örökösei«; az úgynevezett »Ānanda Mārga«; a SILVA-féle úgynevezett »agykontroll«; a »Darnel-tréning«; a »Radiesztézia«; nem beszélve a nem kimondottan vallási színezetbe öltöző, de annál destruktívabb összes modern »szabadkőműves« irányzatról, mint amilyen az úgynevezett »Grand Loge« vagy a »Grand Orient«, karöltve az úgynevezett »Illuminátusokkal«, illetve a modern világ talán minden szervezetére hatni képes erősen titkos úgynevezett »B’nai B’rith« (»A Szövetség Fiai«), a »B’nai Moshe« (»Mózes Fiai«) és a »B’nai Sion« (»Sion Fiai«) társaságokról.]
A baloldaliság tehát felismeri, hogy »baj van«, és hogy a világ aktuális állapotában tarthatatlan, de ezután rögtön elköveti azt a hibát, hogy a bajt bajjal tetőzi, vagyis hogy amit lerombol, annak helyébe egy hasonlíthatatlanul nagyobb felfordulást hoz létre minden esetben. Kétségtelen, hogy XVI. LAJOS Franciaországában, vagy II. MIKLÓS cár [és RASZPUTYIN] Oroszországában, netalán a háború utáni Amerikában óriási problémák voltak. De ezek a problémák eltörpülnek azok mellett a sátáni atrocitások mellett, amelyeket például a jakobinusok az 1789 utáni Franciaországban, vagy a bolsevista–kommunista bandák ténykedései eredményeztek az 1919 utáni Oroszországban; hogy a mai Egyesült Államokról ne is beszéljünk. Ezekben a jelenségekben egyrészről a jelenkori mindenre kiterjedő válság, másrészről az ezzel szorosan összefüggő modern világ tipikus jellegzetességeit kell látnunk. Mint fent megmutattuk, a modern világ és szemléletmód egésze a tradicionális rend és normalitás teljeskörű tagadása, mindenre kiterjedő illuzórikus fenomenologiájával egyetemben. Ennek korroláriumaként jegyezhető meg, hogy a baloldaliság e tagadásának az életbentartása, intenzifikálása, továbbá a felforgató és pusztító erőkkel való kollaboráció erőteljes és halált hozó fokozása. Mondjuk még egyszer, a modern világ egy tudatlanságból és elhomályosodásból származó szellemellenes tagadás, mégpedig egy olyan előzetes állapothoz képest, amiről ma a »haladás« és a »fejlődés« téveszméi által elvakított kortársak döntő többségének sejtelme sincs, és talán soha sejtelme sem lehet.

edward_vii_in_coronation_robes.jpg

֍

RENÉ GUÉNON »A modern világ válságá«-ban – többek között – a keleti tradíciók szellemi átvétele révén egy nyugati szellemi elit újra létrejövetelének fontosságát hangsúlyozta, amely révén a modern világ és a modern ember a közelgő kozmikus kataklizmából talán még kimenthető lenne. Úgy tűnik, 1945-tel a szellemi elit viszonylag nagyhatású újraalakulásának lehetősége véglegesen megszűnt [bár egy-két elszigetelt csoport, illetve személyiség nyilván egészen a ciklus végéig szükségképpen lesz]. GUÉNON azt a lehetőséget is felveti, hogy a szellemi elit újraszerveződéséhez a katolikus egyház, mint az egyetlen autentikus nyugati tradicionális organizáció, mintegy bázisul szolgálhatna, a keresztény doktrína keleti, akkor még élő tradíciók tanulmányozása révén történő újratalálásával. Számunkra úgy tűnik, egyrészről 1945, másrészről a II. vatikáni zsinat óta ennek lehetősége gyakorlatilag megszűnt. Amellett, hogy paradox módon a katolikus egyház mintha saját érdekei ellen küzdene, a szellemi elit újraalakulása nyilván nem maradhat el – ha ebben a katolikus egyház igazán hathatós segítségére nem is számíthat. Úgy látszik, hogy a valódi katolicizmus‡ megvalósítása – megint csak paradox módon – a katolikus egyház közreműködése nélkül kell, hogy végbemenjen, mégpedig a spiritualitás minden lehetséges formájának organikus és konvergens restaurációja révén. Tudniillik azon kevesek számára, akikben felébred a szellemi megvalósítás igénye, ma már nem elég csak kereszténynek lenni, vagy csupán buddhistának, vagy csak muszlimnak és sorolhatnánk. Az emberiség szellemi hagyománya egységének felismerése fényében, aminek kapcsán egyébként éppen GUÉNON tette meg hatalmas életművével a legtöbbre értékelhető lépéseket, a hagyomány összes formájának, lehetőség szerint teljes körű és átfogó igenlése, továbbá birtokbavétele, talán még nyújt valami halvány reményt a legjobbak számára a szellemi értelemben vett elitté válásra, ami pedig tulajdonképpen elengedhetetlen tartozéka a metafizikai tradicionalitás politikai vetületét képező ultrajobboldali pozíció felvételének.

‡ Mint ismeretes, a »katolicizmus« – a καθολικός-ból vagy καθόλου-ból [κατά + ὅλος] – etimológiailag »egyetemességet« jelent.

Mivel a világ tudatállapot, a világban tapasztalt válság a tudat válsága, a jelenkori ember tudatbeli elesettségének tükröződése; a válság felszámolásának módját ily módon kizárólag azon erők teljeskörű igenlésének és támogatásának irányában kell keresni, amelyek képesek egy szellemi restauráció révén az emberi tudatosság, tudati intenzifikáltság, és ebből következően az egyetemes, tehát tradicionális értékek és normák újrafeltalálására. Ehhez például olyan, szigorúan tradicionális alapokon álló szellemi intézmények, elsősorban iskolák felállítására lenne szükség, amelyek mindenféle világi – és a válságot csak fokozni képes destruktív – erők mind szellemi, mind gazdasági, mind jogi befolyásától tökéletesen függetlenül exisztálnak. – Itt természetesen fokozott fegyelemmel kell fellépni azokkal a hamisítványokkal szemben, amelyek egyre nagyobb számban bukkannak fel környezetünkben. Fontos nem a céltalan és tapogatózó értelem nélküli izgágaság, hanem a megfontolt lépések radikalitása. Ekkor továbbra is a legfontosabb feladat a szellemi elit létrejövetelének támogatása lenne, például – még egyszer kimondva – megfelelő oktatási intézmények felállításával. [E munka talán legnehezebb része azoknak az autentikus tanítóknak a megtalálása és összehangolása lenne – ha egyáltalán léteznek –, akik a modern szédelgés által meg nem fertőzve, vagy azt levetkőzve képesek lennének a megfelelő irányvonalak kijelölésére.]
Mint már jeleztük, a személyes és világválság esetleges felszámolásának első számú ellensége politikai síkon a baloldal. A baloldallal szembeni harc legkövetkezetesebb lépviselője, a mintegy végtelenül felette állás értelmében sokkal inkább az ultrajobboldal, semmint a szélsőjobboldal. A »jobb-«, erőteljesebb a »szélsőjobb-« és sokkal inkább az »ultrajobboldal« eredeti értelmében nem csak a »jobbik« oldalt jelenti, hanem ez utóbbi révén a szellem idő feletti jelenlétének időbeli, respektíve politikai megnyilatkozásaként lehet értelmezni. Az igazság végső nyugalmának politikai realizálása. Az eredet bevezetése az időbe. Óvatosan kell bánnunk a nemzetiszocializmus és a fasizmus fogalmaival [amiket, és főleg ez utóbbit, inkább »ellenbaloldaliságnak« kellene nevezni – ami, bár ténylegesen a jobboldaliságból ered, de úgy, hogy bizonyos jobboldali erők a szellemidegen baloldal ellen attól eszközöket és módszereket vettek át]. Ebben az értelemben például a nacionalizmus egyáltalán nem jobboldali megnyilatkozás, sőt a nemzeti királyság gondolata sem. Két, talán megvilágító erejű példával élve, erősen »ellenbaloldali« elemekkel terhelt mozgalom volt a német nemzetiszocializmus, bizonyos baloldali elemekkel élt tehát a baloldal ellen; illetve – hogy hazai példát hozzunk – jobboldalinak nevezhető az 1956. október 23-ával kezdődő Szabadságharc. [Itt kell megjegyezni, hogy az a bolsevista »megbélyegzés«, miszerint az akkori eseményeket »ellenforradalomnak« tekintették, tökéletesen helyes, ha egyrészről maradéktalanul megfosztjuk pejoratív felhangjától, másrészről pedig kimondjuk, hogy a legmesszebbmenőkig sötét és mindvégig radikálisan destruktív szándékú kommunista–proletár forradalom ellen lépett fel, egyúttal azonban a tradicionális restauráció igényével túl is mutatott ezen.] Az igazi jobboldal, mint ultrajobboldal a tradicionális spiritualitás jegyében, a nemzeteket össze nem mosva, azok között a lét primordiális gazdagságának megfelelően differenciált, egyszersmind hierarchizált megkülönböztetést tesz, amelyhez egy helyesen értelmezett szellemi elit, sőt arisztokrácia, illetve a Monarchiák és Impěriumok igenlése a lehető legszervesebben hozzátartozik.

auton-heteron.pngAz Imperator, az uralkodó király a megnyilvánulás körében a megnyilvánulatlannak a megjelenése. Amennyiben a társadalmi rend is egy magasabb rendű valóság szimbolikus megjelenítője, úgy a király tulajdonképpen az abszolút Én, Önmagam korlátlan szabadságának reprezentánsa. A király valójában misztérium [μυστήριον]; az nyilvánítja meg általa, ami tökéletesen megnyilvánulatlan. Ily módon szolgálni a királynak annyi, mint szolgálni igazi Önmagamnak. A geometria szimbolikában a király a térkereszt téren túli abszolút középpontjával áll analógiában. A király ezek szerint nem része sem az államnak, sem a társadalomnak, amelyek a térbeliség különböző rendjeinek szimbolikus kifejeződései. Ugyanakkor az állam, »status« igen magas minőségnek felel meg, aminek két [de lényegében egy] jellegzetessége a tengelyszerűség és a középpontiság. Az állam lenne a változhatatlan tengely, amely mintegy végső pontján az Abszolútumban kezdődik és ér véget, és amely körül a létforgatag rotál. Változatlan stabilitásának reprezentánsa a király, az állam mintegy a király köré rendeződik. [Többek között ezért mondta KONFUCIUSZ, hogy a társadalom király nélkül tévelygő sokadalom.] Organikus viszonyban a rend felülről lefelé: király, állam, társadalom.† A további tagozódásokkal együtt ez felel meg a létállapotok sokasága fundamentális valóságának. Úgy társadalmi, mint abszolút értelemben igaz az, hogy a világban mindenki fokozatai egymásfölöttiségében és egymásrautaltságában jelenik meg, és ez még akkor is így lenne, ha nem tudnánk, hogy a világok tulajdonképpen és lényegük szerint tudatállapotok. Nincsenek objektív világok – legfeljebb olyan értelemben, hogy tőlem függenek. Csak tudati lét van, világok – legyenek azok akár a »legreálisabbaknak« tűnők – csak az alanyi centralizáltságú tudatban léteznek; a tudat és a lét kölcsönösen egymásban gyökereznek. Ezzel egy időben igaz az, hogy a tudatállapotok [létállapotok] közt szigorú rend- és rangbeli különbség van. GUÉNON »A kereszt szimbolikájá«-ban az egyetemes lehetőség hierarchiájáról beszél [I. ábra]; eközben a szanszkrit rūpa ekvivalenseként a francia formelle-t használja, amelyet a nyelvi bonyodalmak elkerülése végett »alakként« érdemes értelmezni, ezzel is kifejezve azt, hogy itt nem a skolasztikusok által »formának« fordított eidoszról [εἶδος], hanem a hüléről [ὕλη], az »anyagról« van szó. [A skolasztika nyelvezetéhez szokott gondolkozásmód számára zavaró lenne, ha itt arra használnánk a »forma« kifejezést, ami a skolasztikában éppenséggel az »anyagnak« felel meg.] Ily módon a rūpa, vagyis az »alak« az individuális szubsztanciális [»anyagi«] aspektusát‡, míg ellenben az esszenciális [»formai«] oldalt – a GUÉNON által itt nem használt – nāma, vagyis »név« jeleníti meg. Ahogyan bizonyos értelemben a jelenkori ember ébrenléti tudatállapota magasabb rendű, mint a félálombeli, ez pedig mint az álombeli, úgy igaz az is, hogy a létben minden – nyilván sokkal szélesebb skálán – hierarchikus egymásfölöttiségben létezik. Az alacsonyabb rendű függ a magasabb rendűtől, illetve genealógiailag az alacsonyabb rendű a magasabb rendűből származik hanyatlás vagy lefokozódás útján. Az egyetlen igazi végtelen, az egyetemes Lehetőség, mint Önmagam egyetemes Lehetősége egy szakrális uralmi rendben nyilvánul meg, amely renden belül a különböző entitások rangját az uralmi jelenlét intenzitása, az Uralkodó effektív jelenlétének mértéke határozza meg. Ennek megfelelően a létben az egészen fényteli, uralt állapotoktól, az elsötétült, uralatlan állapotok elveszítettségéig számolatlan létforma exisztál.

10801529_790235547703538_1020634035495170907_n.jpg

1238076_1416977145196380_1010173933_n_1.jpg

Ennek természetesen a társadalompolitikai szférában is megvan a maga analógiája, amit elsősorban a kasztrendszer, illetve a »rendek« megkülönböztetése fejezett ki, s amely utóbbiak jelenkori eltűnése nem a hierarchiák megszűnését, hanem ezeknek a modern szemléletmód előli háttérbe húzódását jelenti. A kasztok ennek ellenére természetesen örökérvényűek, s amikor ezeket egyrészről még nem különböztetik meg, az azt jelenti, hogy egy esszenciálisan kasztfeletti állapot van érvényben [ativarṇa, ἀβασιλεία]; másrészről, amikor ezeket – miként napjainkban – már nem különítik el, a társadalmi szféra egy generálisan kasztalatti, kaszton kívüli [avarṇa] állapotba lépése jut kifejeződésre, amit természetesen messzemenőkig megelőz a monarchikus, arisztokratikus eszmeiség és létszemlélet kombattáns háttérbe taszítása és felszíni eltörlése. Normális körülmények közepette azonban a tudat és létállapotok sokaságának és rangkülönbségének fundamentális valóságából társadalompolitikai szinten a centralizált, felülről szervesen szintezett, a létbeli fokozatiság megfelelő, monarchikus [μοναρχικός], arisztokratikus [ἀριστοκρατικός] és – főként –theokratikus [θεοκρατικός] államberendezkedés következik. Μοναρχικός: annyi mint »egyeduralmi«; ἀριστοκρατικός: a legtágabb értelemben vett lét és tudat egyetlen alanyának korlátlanul mindenek felett álló uralmának és mágikus hatalmának reprezentációja; és Istenuralom. Ily módon a tradicionális és religiózus felfogás elutasít minden »demokratikus«, egyenlősdi, úgynevezett liberális, szocialista, netán kommunista, illetve anarchista, valamint kapitalisztikus próbálkozást, amelyek egy degenerált és pervertált szemléletmódnak az emberi világban való megjelenülései. Az, hogy ma a világ politikai pártjainak approximatíve 98%-a a fenti eltévelyedések valamelyikének tudatos vagy öntudatlan áldozata, nem jelenti azt, hogy a szellemiekben csak nagy vonalakban is orientált ember ezektől ne határolódna el tökéletesen.

† Ennek megfelelően ma a földön egyetlen állam sincs. Ami látható, hogy az egyébként kisszámú, az államigazgatásban bizonyos szerepet betöltő »apparátus« illegitim módon megduzzadt, és a hatalmat burkolt vagy nem burkolt erőszakkal bitorolja.
‡ Itt természetesen nem a modern fizika sok szempontból ellentmondásos »anyag« elképzeléséről van szó.

Itt kell megjegyezni, hogy a »szélsőségektől való elhatárolódás«, a »középút«, a »mértékletesség« politikai gondolata tulajdonképpen egy mélységes eszmei korrupció ismertetőjeleit implikálja, amely a temperált, de biztos felforgatás egyik fő támasztéka. A mind a szélsőbaloldaltól, mind a szélsőjobboldaltól elhatárolódás hívei kapcsán két dolgot kell megérteni: egyrészről ha valaki így deklarálja magát, az azt jelenti, hogy minden lehetséges [szélsőséges] módon próbál kollaborálni a modern, tehát sötét, szellemidegen áramlás tendenciáival, az »úszni az árral« jegyében; másrészről ki kell mondani, hogy szemléletünk egyetemességének értelmében »szélsőjobboldal«, mint valamiféle veszélyes extremitás tulajdonképpen nem létezik, mert az, amit normálisnak kell tekinteni a legjobboldalibb jobboldal [Istenuralom], és csak ehhez képest lehet valami szélsőséges, mégpedig csakis – az egyetlen lehetséges »szélsőségesség« – a baloldali szélsőségesség értelmében. Nem az a helyzet tehát, hogy van egy számegyenes, és ennek közepén van a normális, ettől jobbra és balra pedig szimbolikusan a két politikai irányzat [bár ez is felvethető lenne, ha a jobboldalt szigorúan a pozitív irányba tartóként értelmezzük], hanem úgy [II. ábra], hogy van egy hegycsúcs, ami az abszolút jobboldalt reprezentálja, és ehhez képest a hegygerinc, a lankák, a völgy, a folyómeder és a sötét barlang mind-mind, ha nem is egyenlő radikalitással, de baloldaliak. És van, aki a csúcsokat szereti, de van olyan is, és egyre több, aki a mélységek langyos homályában szeret berendezkedni. A közelgő áradat azonban nem ér el a csúcsig, de a lent lakókat könyörtelenül elnyeli.

10374981_790235544370205_6200016040662190659_n.jpg

GUÉNON szükségképpen nem politikai indíttatású. Univerzális metafizikai orientációja alapján a politikát a pillanatnyi kormentalitás puszta felszíni tükröződésének tekintette – jól tudva, hogy a politikum szférájában is az egyetemes megnyilvánulás örök törvényszerűségei jutnak érvényre. Naivság lenne feltételezni, hogy komolyabb gondolkozó a világ generális válságát bizonyos partikuláris társadalompolitikai, netán gazdasági reformok formájában próbálná orvosolni. Már csak azért sem, mert korunkban a tömegek, a mennyiség uralmának korában a társadalompolitikai rend megteremtésének lehetősége tulajdonképpen megszűnt. A tömegek növekedésével az élet áhított javai nem növekednek, s az ezekért folyó egyre nagyobb tolakodás egyre alantasabb eszközök bevetését igényli, és aki a gyilkos sodrásból kiszáll, óhatatlanul vereséget szenved »a létért való küzdelemben« [amely megfogalmazás már maga is tökéletes elárulása és félreértése az eredeti helyzetnek]. GUÉNON szerint a ciklus utolsó fázisát elsősorban azoknak a dolgoknak az üzembe helyezése jellemzi, amelyeket az előző korok kiselejteztek, vagy mint érdektelenséget mellőztek. Egy tradicionális tibeti megfogalmazás szerint, korunk a Kali-Yuga a »visszatartott mérgek kibocsátásának« kora, és itt elsősorban a spirituális, a spirituális önátélés, majd egyszerűen az élet teljes megmérgeződésére kell gondolni. A XX. század végére az élet tulajdonképpen gyökereiben mérgeződött meg, s a legvégzetesebb illúzió áldozata az, aki azt véli, hogy élete e korban akár csak nagyvonalakban is rendezhető lenne. Számszerűen, szimbolikusan kifejezve a rend és normalitás lehetősége akkor szűnt meg – egészen a következő ciklus kezdetéig –, amikor az emberiség a hozzávetőleges százmilliós [100 000 000] létszámot elérte. A föld tulajdonképpen ennyi ember gondtalan ellátására képes, s ennek átlépésekor a sötétség erői fokozódó agresszivitással az életbe betörnek. Az univerzális elsötétedés azonban egyetlen síkon sem jelentheti azt, hogy az igazságról, a rendről, a harmóniáról bármilyen értelemben is el kellene feledkeznünk, netalán ezt nemlétezőnek kellene tekintenünk. A feladat a mindenkori helyzet ismeretével és értelmezésével párhuzamosan az eredeti, primordiális állapot abszolút tudatának ébrentartása, illetve a közöttük feszülő egyre mélyebb szakadék tudatos feltárása, áthidalása.
Ennek megfelelően ismételjük meg, hogy az emberi alapállás felé tartó politika tisztában van önnön viszonylagos alacsonyrendűségével a lét teljességében, éppen ezért valódi válságfelszámoló szerepet nem vindikál magának. Ez a metapolitikai pozícióból irányított politika, amelyet ultrajobboldaliságnak nevezünk, azonban még ezt az alacsonyrendű világot sem hagyja ki a szellemi megvalósításból. A világ válsága mindazonáltal a tudat válsága; a világválság valódi felszámolása csak egy tudati transzmutáció körében képzelhető el. E tudati önátalakítás eredményeit többek között a politika síkjára is kiterjesztő ember törekvései természetesen sohasem hiábavalóak, mivel a »külső« Aranykor építése, mint közbülső cél, egy ponton túl egybeesik a »belső« Aranykor építésével. Ennek során az ember visszavezeti önmagát egy lefokozott válságállapotból egy válságmentes eredeti, állapotfeletti állapotba, a kritikus és már kevésbé kritikus világrendek összességén át oda, ahonnan voltaképpen sohasem távozott el. Egy visszavezető–feloldó teremtés értelmében azt valósítja meg maradéktalanul, aminek semmi sem vethet véget, s aminek ezért kezdete sem volt; ez pedig a lehető legszorosabban összefügg annak az emberi alapállással kapcsolatos királyságnak az elővételezett igenlésével, amely »nem e világból való«.
Végezetül tegyük hozzá, hogy minden mű, legyen az a legmagasabb rendű elméleti értekezés vagy a legősibb szentkönyv, szükségképpen tökéletlen, még akkor is, ha a maga síkján remekmű. A könyv halott gondolatok tárháza, s mindig az is marad, amíg az azt olvasó–újragondoló ember saját aktivitását nem képes »életfeletti« életében megtalálva újra megragadni. Ez a mű is csak halott gondolat, és nem válhat belőle semmi igazi tanítássá, amíg az azt újragondoló az absztrakt diszkurzív–tematikus gondolkozás elesettségében marad. Az innen kivezető út azonban – tekintve a jelenkori ember teljeskörű tudati leesettségét – számos, mindenekelőtt mentális szemléleti önátalakításon és újrahelyreállításon át vezet. Amit ebben a teoretikus irányban megtenni lehet, abban ez a kötet felbecsülhetetlen segítséget nyújt. Ennyiben jelentősége messze meghaladja az újabb kor összes szellemi alkotásáét, azokét, amelyek eleve hibás alapelvekből indulnak ki, de túlmutat az archaikus és az előbb említetteknél minden szempontból jóval magasabb rendű tanításokon is – mégpedig azok, a jelenlegi ember számára megfelelően már elérhetetlen színvonala miatt. Az, ami a mai, szellemi utat bejárni kívánó ember számára közvetlenül megragadható, csak ilyen színvonalas, spirituális tanítások tematikus végigjárásának formájában jelentkezhet, mintegy a gondolatban, a visszfényben mutatva meg ezáltal a szabadság útját. Ezt azonban igazi valójában nem lehet a halott gondolatban megtalálni, hanem csakis a gondolkozás mágikus, transzdialektikus valóságában, amikor is a »világ« mint a gondolkozás »objektuma« felolvad a gondolkozás önmagát témájául választó folyamatban, hogy aztán ezt is meghaladva egyesüljön saját forrásával és céljával: a legtágabb értelemben vett lét és tudat éternális középpontjával, a Szubjektum Abszolútummal.

caspar-david-friedrich-the-wanderer-above-the-sea-of-fog.jpg

L'ORÉAL 666 Babylon - mert megérdemled!

L'ORÉAL 666 Babylon - mert megérdemled!

L'ORÉAL 666 Babylon - mert megérdemled!

Jelenések 17:4 Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, Jelenések 17:5 És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja. 

"...mert mint mondják, a sátán szolgáinak jutalma: a sátán maga" - Baranyi Tibor Imre: 666

Miért nem hordok kokárdát március 15-én?

Miért nem hordok kokárdát március 15-én?

Miért nem hordok kokárdát március 15-én?

Miért nem hordok kokárdát március 15-én?

Egyrészt azért, mert nem vagyok hajlandó olyan jelképet viselni, mely a párizsi patkánylázadás idején terjedt el. A trikolor rózsába fűzése, illetve szalagcsokorrá (cocarde-dá) alakítása ugyanis 1789-ben a Bastille „ostromát” követően vált szokássá. A legenda szerint XVI. Lajosnak nyújtotta át La Fayette márki. Hogy így volt-e, nem tudjuk biztosan, de a forradalom szemérmetlenségére és a márki kalandor voltára ez nagyon jellemző volna. Magyarországon állítólag Petőfi neje, Szendrey Júlia varrt ilyet először a férjének, aki bevallottan a franciaországi csatornaforradalom rajongója volt.
Nemzetünk hamis önképének bizonyítéka, hogy mindmáig tömegek tűznek kokárdát március 15-én – ráadásul legtöbben tudtukon kívül olasz szalagcsokrot használnak, mivel a legtöbb manapság forgalomban lévő kokárdán kívül van a piros sáv, a közepe pedig zöld. Márpedig heraldikailag a kokárdát épp fordítva, belülről kifelé olvassuk, tehát a magyar színekből összeállított kokárda belül piros kell legyen, s kívül kell húzódnia a zöld sávnak.
Legfőképpen pedig azért nem hordok kokárdát, mert március tizenötödike nem ünnep, főként nem a magyar nemzet ünnepe, hanem szomorú évforduló. A liberális republikanizmus első magyarországi forradalmának tragikus évfordulója.
Senkit ne tévesszenek meg a hangzatos nemzeti jelmondatok! A jogos magyar nemzeti törekvések kiteljesítéséhez nem volt szükség a pesti hőzöngésre, a helyes irányú változások már évtizedek óta folyamatban voltak. Ezek emblematikus képviselője gróf Széchenyi István volt.
Ezek sikeres végigvitelét éppen a jellemtelen, ifjú korában tolvajlással foglalkozó bajkeverő kalandor, Kossuth Lajos veszélyeztette, kinek felelőtlen ordítozása felbujtotta a még nála is szélsőségesebbeket, a magukat nagyképűen márciusi ifjaknak nevező néhány tucat hangoskodót. Ezek voltak azok, kik sistergő gyűlölettel viseltettek az Apostoli Magyar Királyság ellen, s tűzzel-vassal, vérontással akarták felforgatni a visszásságaival, hibáival is jól és biztonságosan működő ezeréves államberendezkedést. Legkevésbé sem titkolták, hogy történelmi előképük a franciaországi patkánylázadás. Az úgynevezett tizenkét pont végső összefoglalása a párizsi csatornaforradalom jelmondata: „Egyenlőség, szabadság, testvériség!” E demagóg mottó képtelen életellenességét nem szükséges különösebben ecsetelnem, legyen elég rámutatnom az egyenlőség és a szabadság közt fennálló nyilvánvaló ellentmondásra: miután a gyengébb képességű adottságai okán soha nem lehet egyenlő a magasabb kvalitásúval, az egyenlőséget törvényszerűen kizárólag erőszakkal lehet megvalósítani, logikusan a kiválóbb rovására. Ez pedig nem szabadság, hanem terror. S valóban, a terror minden ilyesféle forradalmi lázongás törvényszerű velejárója volt a történelem során. 1849-ben Madarász László, a forradalmi banda rendőrminisztere is be akarta vezetni a forradalmi terrort Saint-Just példája nyomán; hogy nem sikerült neki, s hogy egyáltalán Magyarországon a lázongás nem volt olyan véres, mint másutt, az csak a magyar géniusznak, a magyar népléleknek köszönhető, mely abban az időben sokkal bölcsebb volt önjelölt „megváltóinál”. Ez azonban legkevésbé sem menti föl a forradalmi bandát.
Ami a március tizenötödiki tizenkét pontot illeti, emellett sem mehetünk el szó nélkül.
Hiszen mit is követeltek a lázongók?
Elsőként sajtószabadságot, a cenzúra eltörlését. Egy virtigli demokrata persze hevülten lelkesedik e kívánságért. Csakhogy ez nem a hivatottak szabadságát jelenti, hanem teljes anarchiát. E követelés melegágya az értéksemlegesség hazug, életellenes tanának s az ezredéves államrend lerombolásának. Legkésőbb 1918-ra ez bebizonyosodott. E követelés tehát gazemberség, ugyanakkor vajmi kevés köze van a nemzeti ügyhöz. Ez szimpla politikai ordítozás.
A forradalmárok Pesten székelő felelős minisztériumot (azaz kormányt) is követeltek. Ez rendben is van, csakhogy ehhez sem volt szükség forradalmi hangoskodásra, a pesti országgyűlés pedig jól hangzó, de üres jelmondat. Hiszen addig is volt magyar országgyűlés, csak épp az ország egy másik városában, Pozsonyban ülésezett.
Negyedik pont: törvény előtt egyenlőség polgári és vallási tekintetben. E jelmondat olvastán valamirevaló demokrata párás szemmel emeli tekinteték az Eskü-teret csúfító Petőfi-szoborra, anélkül, hogy végiggondolná, mily halálos veszedelem rejtőzik e pontban. Ez ugyanis nem jelent egyebet, mint a Magyarországon élő nagyszámú idegen nemzetiségű jobbágy politikai jogokkal való felruházását, s ezáltal a Szent Korona alattvaló-voltukban egyenrangú alattvalóiból önálló politikai entitássá változtatását, vagyis Magyarország etnikai alapú szétrobbantásának előkészítését. A vallási egyenlőség pedig a zsidó emancipáció megalapozása volt. Nyilvánvalóan nem szükséges ehhez többet hozzáfűznöm.
Ötödik pontban nemzeti őrsereget követeltek a márciusi hőbörgők. Ez a hazafiak szívét dobogtatja meg, csakhogy a királynak volt hadserege, éspedig többnemzetiségű. Manapság ilyen a svájci hadsereg. A saját magyar hadsereg követelése tehát nyílt szembeszállás volt a törvényes uralkodóval, megkérdőjelezése uralkodói jogainak, végső soron az ezredéves államrenddel való szembeszállás.
A közös teherviselés már Széchenyi reformprogramjában szerepelt, semmi újdonság nem volt hát benne. Helyessége ugyanakkor megkérdőjelezhető, hiszen ez politikai egyenlőséget is jelent, az pedig, mint a fentiekből nyilvánvaló, Magyarország szétverésének melegágya volt.
Ugyanilyen okból elvetendő az úrbéri viszonyok megszüntetése.
Nyolcadik pont: esküdtszék és képviselet egyenlőség alapján. A Tamás bátya kunyhóján és egyéb könnyes egalitáriánus ponyván nevelkedettek számára ez is magától értetődik, pedig valójában a királyi bíróságok ellen irányuló törekvésről van szó, a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus őrületéről, vagyis az államhatalom szétzilálásáról, megbénításáról.
A Nemzeti Bank létrehozásának gondolata végre támogatható pont. Csakhogy ez sem Petőfiék fejéből pattant ki, hanem része volt Széchenyi reformprogramjának.
Tizedik követelés: a katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. Nos, ebben már benne foglaltatik az alkotmány is, aminek léte önmagában elfogadhatatlan, amennyiben olyasféle írott alaptörvényként értelmezzük, mely kötelezi a királyt is, vagyis – logikusan – fölötte áll az uralkodónak. Ez totálisan ellentmond a Szent Korona tanának, mely szerint a legfőbb hatalom a Szent Korona, tehát a megkoronázott király. Ezen túlmenően tetszetős idealista felfogás, hogy a magyar bakák ne ontsák vérüket külföldön, az idegenek pedig menjenek haza, csakhogy ilyen sosem volt. Különösképp arcpirító azok részéről hivatkozni a 12 pontra, kik amúgy lelkes hívei hazánk NATO-tagságának és ekképp különböző idegen országokban teljesítendő küldetésekben való magyar részvételnek.
Tizenegyedik pont: a politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak. Személyes meggyőződésem szerint párját ritkító arcátlanság az államrend vagy az uralkodó elleni üzelmekben bűnös felforgató elemek szabadon bocsátását követelni. Jól tudjuk, ki volt Táncsics Mihály, aki akkortájt a „politikai” foglyok emblematikus alakja volt: egy közveszélyes prekommunista elmebeteg. Ezt a Táncsicsot szabadították ki a márciusi hőzöngők, s tettüket a szabadság nagy diadalaként ünnepli az utókor.
Végül az utolsó pont: unió Erdéllyel. Ez elsőre megkérdőjelezhetetlennek tűnik itt a nemzeti oldalon, főképp Trianonnal a tudatunkban. Pedig ez sem jelentett egyebet, mint a sok millió román jobbágy beemelését a politikai nemzetbe, jogokkal való felruházásukat, nemzeti öntudatuk felpiszkálását. Sajnos tény, hogy Avram Iancu és matralócbandája nagyenyedi vérengzésének előzményeit keresve egyértelműen rátalálunk a 12 pontra.
Mindezeken túlmenően világosan kell látni, hogy a magyarországi 1848 az egész Európán keresztülsöprő forradalmi hullám szerves része volt, anélkül nem értelmezhető. Vagyis gyökerei az 1640-es Cromwell-féle királygyilkos polgári forradalomig nyúlnak vissza; ezek a felvilágosodásnak hazudott elsötétedés, deszakralizáció idején megerősödtek, hogy 1789-ben és utána a világ gyümölcséről ismerhesse meg a fát. A „termés” a guillotine-rendszer, majd a kommunizmus vérfürdője, a szerves társadalmak és hierarchiák szétverése, a színtelenné, szagtalanná, arctalanná taposott embermasszák végsőkig történő kizsigerelése, a minden korlátot áttört pénzkapitalista-emberjogista világrend. Vagyis Cromwell puritánjaitól Robespierre jakobinusain, Kossuth és Petőfi republikánusain, Jászi-Jakubovics Oszkár radikálisain, Trockij-Bronstein bolsevistáin és Daniel Cohn-Bendit 1968-as neobolsevistáin-anarchistáin keresztül egyenes út vezetett korunk emberjogista, „politikailag korrekt”, deviancia-dicsőítő dogmatizmusáig. Ez az út egyre erőteljesebb szívóhatású örvény, mely a halálba húz. S amikor a mai SZDSZ eszmei alapvetésében 1789-ben 1848-ban és 1918-ban jelöli meg történeti előképét, akkor nem tesz mást, mint arcátlanul nyíltan kiáltja világgá a destrukció programját.
Nos, ezért eszem ágában sincs március tizenötödikén, e szomorú évfordulón kokárdát tűzni.
Inkább elmegyek a Ferencz József sörözőbe, hogy egy korsó sörrel felköszöntve emlékezzek azokra, kik rendíthetetlenül hűek maradtak az uralkodóhoz az 1848-49-es felfordulás idején. Legyen áldott I. Ferencz József királyunk emléke!
„A demokrácia mindig és mindenütt a felbomlás és a rombolás princípiuma. Arra alkalmas, hogy az embereket elválassza egymástól, és a társadalmat felbomlassza.” (herceg Klemens Wenzel Lothar Fürst von Metternich-Winneburg)

(Harcos a cinóberösvényen)

http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/
https://www.facebook.com/ellenforradalom

Március 15. - Nem "bátrak", hanem szabadkőműves felforgatók!

Március 15. - Nem "bátrak", hanem szabadkőműves felforgatók!

Március 15. - Nem "bátrak", hanem szabadkőműves felforgatók!

"Mindaz a közjó, amire a magyar társadalom józan szabadságvágya keretében vágyhatott, adott volt az ország népe számára egészen 1848. március 14-ig. A következő napon azonban mindezt, a Szabadságot, a Békét és a Közrendet elvette tőle egy elnyomó terrorista összeesküvőcsoport, mely utasításait nyugati fővárosok páholyaiból kapta... Az agymosottak holnap illuminátus kokárdával a mellükön saját hazájuk rombadöntését, a magyarirtások és más nemzetiségirtások megkezdésére való jeladást fogják ünnepelni. Mi, akiknek leesett a hályog a szemünkről, ünnepeljük március 14-ét, a Béke, Rend és Közbiztonság Utolsó Napját!" http://kitalaltujkor.blogspot.com/2016/03/eljen-marcius-14-e-beke-rend-es.html

Március 15. - Nem ünnep, hanem gyásznap!

Március 15. - Nem ünnep, hanem gyásznap!

Március 15. - Nem ünnep, hanem gyásznap!

Szomorúbb ennél az, hogy értelmes, távolról sem műveletlen, önmagukat jobboldaliaknak, sőt, nem egyszer szélsőjobboldaliaknak minősítő, s a közvélemény szerint is ilyen beállítottságúnak számító emberek is éppúgy lelkesednek 1848/1849 meghatározó eszményeiért és történéseiért, mint akár az egykori Kossuth-kutyák, mint Károlyi Mihály csahosai, mint a »Tanácsköztársaság« gyilkos handléi, mint Rákosi (Rosenfeld) Mátyás és Gerő (Singer) Ernő moszkovita vagy „Vernichtungs - Lager”-t megjárt ÁVO-s és ÁVH-s pribékjei, párttitkárai, káderesei, szakszervezeti bizalmijai, mint a mai kommunisták és posztkommunisták és liberálisok.

DR LÁSZLÓ ANDRÁS: SZEMPONTOK 1848/1849 MEGÍTÉLÉSÉT ILLETŐEN http://www.sacrumimperium.hu/sacr0201.htm

A "nem létező" háttérhatalom "nem létező" judeokommunistáinak Európa-ellenes plakátja

A "nem létező" háttérhatalom "nem létező" judeokommunistáinak Európa-ellenes plakátja

A "nem létező" háttérhatalom "nem létező" judeokommunistáinak Európa-ellenes plakátja

"We can all share the same star", magyarul: mindannyian osztozhatunk ugyanazon a csillagon. Az "osztozkodás" ilyen judeokommunista formáit jól ismeri a világ, kiváltképp a posztszovjet kelet-európai blokk, ami a legtöbbet szenvedett hogy a judeokommunista vörös terrordiktatúrától.  Az áldozatok száma A kommunizmus fekete könyve szerint 100 millió ember, és a könyv hozzáteszi, hogy ez még csak a halálos áldozatok száma! Hogy az Európai Unió mégis miért a sarló-kalapácsot tette a plakátján a szimbólum-halmaz csillag tetejére: biztos csak "véletlen"... Ahogy az is "véletlen", hogy erre a plakátra valakik megrendelést adtak, valakik terveket készítettek rá, valakik elbírálták és valakik kinyomtatták. Akad-e még olyan nyomorult tudatú naiv "européer" proletár, aki ezek után még kételkedik az EU valódi céljaiban? Egyesült erővel Európa ellen: tulajdonképpen ez a ki nem mondott jelszavuk!

europe4all.jpg

europe4all-blog.jpg

De nem maradt el a válasz sem! A valódi európai értékrendért és európaiságért küzdő erők is kiadták a saját plakátjaikat!

Az alábbi három plakát különféle kihegyezettséggel, de mégis ugyanarra mutat rá! Őseink tradíciójára, a kezdetektől jelenlévő európaiság szimbólumaival. Az egyiken főként pogány, őskeresztény és napkultusz szimbólumokkal állítottak össze judeokommunizmustól mentes ragyogó csillagot. A másikon nemzeti identitás mozgalmak és nyugati-, illetve ortodox keresztény szimbólumok alkotnak középponttal ellátott körosztót. A harmadikon pedig az EU, mint a Szent György által legyőzött sárkány szerepel. Isten óvja Európát!

europeforeuropeans3.png

europeforeuropeans2.jpg

europeforeuropeans1.jpg

FEMINIZMUS ÉS A NŐK ELFÁTYOLOZÁSA

FEMINIZMUS ÉS A NŐK ELFÁTYOLOZÁSA

FEMINIZMUS ÉS A NŐK ELFÁTYOLOZÁSA

„De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére”
(
Pál első levele a korinthusiakhoz XI:5)
„Krisztusban tehát…nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”
(Pál levele a galatákhoz III:28)

elfatyolozas.jpg

Még az úgynevezett tradicionális katolikusok között is számottevő ellenállás mutatkozik azzal szemben, hogy a nők a templomban fedjék be fejüket, vagy még általánosabb kifejezéssel élve, viseljék fátylaikat. Ám a nők elfátyolozása apostoli parancsolat (1Kor XI:4–16), és ennél fogva egy hithű katolikusnak kérdés nélkül el kell fogadnia e parancsolatokat.

Már az elején tisztázni kell, hogy az olyan elképzelés, miszerint Pál csak a zsidó vagy közel-keleti szokásokat követte, és emiatt e megkötések már nem érvényesek, teljesen modernista álláspont. Tertullianus kifejezetten hangsúlyozza, hogy ez a parancs „mindig és mindenhol” érvényes.

Szent Pál két okot szolgáltat számunkra e gyakorlathoz. Az első, miszerint „Minden férfi feje Krisztus, és a nő feje a férfi… a férfinak valóban nem szükséges elfednie fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége, de a nő a férfi dicsősége, mivel a férfi nem az asszonyból származik, de az asszony a férfiből”. A második, kevéssé explicit ok szerint egy nőnek „az angyalok miatt” kell elfednie a fejét.

Az első ok látszólag a nő alárendelt helyzetéről szól. De Pál nem a nemekkel mint olyanokkal foglalkozik, hanem a magasabb realitásokkal, amelyeknek a férfiak és a nők csupán tükröződései. Amint Claude Chavasse magyarázza: „A nemek örökkévaló változatokat fejeznek ki,s emiatt az irányítás és az engedelmesség minőségeit kell ábrázolniuk. Pál nem amiatt mondja, hogy »a nő feje a férfi«, mert »tipikus keleti«, hanem mert a nő az Egyház típusa, a férfi pedig Krisztusé… ahogy az Egyháznak nem lehet más Feje, mint Krisztus, ekként az asszonynak sem lehet más feje, mint a férje”. 1 A kérdés megvitatásakor az egyházatyák leszögezik, hogy ez az „alávetés” nem jelenti azt, hogy a nők alacsonyabb rendűek lennének a férfiaknál, vagy hogy bármilyen módon korlátozva lennének Istennel való kapcsolatukban. Pál maga jelenti ki, hogy „Jézus Krisztusban nincsen férfi vagy nő”. Ám a társadalmi kapcsolatok terén visszatükrözve az Egyház Krisztushoz való viszonyát, a nő mégis alárendeltségben van. Ambrosius kijelenti: „Ámbár a férfi és a nő ugyanabból a szubsztanciából való, a férfielsőbbséget élvez, mivel ő az asszony feje. Nem a szubsztancia, hanem a rend által előre valóbb. Az asszony a férfi dicsősége, de hatalmas a távolság aközött, ha valaki e dicsőségben vagy Isten dicsőségében részesül”. Egy másik korai egyházatya, gabalai Severianus még nyíltabban fogalmaz: „Itt nem a természetről, hanem a kapcsolatról értekezünk”.

western_hypocrisy.jpg

Normális körülmények között a nők többsége házasságban él. 2 A család minden egészséges társadalom építőeleme. A szocialista idealizációval telítettek – tudatosan vagy tudat alatt – nem tekintik többé normának a családot, és hűségük sokkal inkább a kormányzat felé orientálódik, amely támogatja az egyszülős „családokat”, az azonos nemmel való „házasságot”, a homoszexualitást és egy sereg hasonló viselkedésmódot. Ám a katolikusok számára a családi egység marad a norma, és hogy megértsük a házastársi viszonyban élőnők megfelelő helyzetét, ismét Szent Pálhoz kell fordulnunk, aki az Efezusiakhoz írott levelének ötödik fejezetében erről ír: „De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje… Hasonlóképpen a férfiak is szeressék feleségüket,mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti… Nagy titok ez.” Tisztában vagyok vele, hogy a feministák nem kedvelik ezt a passzust,mivel az engedelmességről szól. Ám normális körülmények között az apa a családfeje. Ily módon testesíti meg a papot, aki a közösség „atyja”, és Istent, aki„a mi Atyánk a Mennyben”. A családapa spirituálisan felelős a gondjaira bízottakért, és a Mi Urunk tanítását követve mondja: „ha szeretsz engem,engedelmeskedsz parancsolataimnak”. Természetesen ő maga is alá van vetve a Krisztusnak való engedelmesség kötelezettségének. Isteni jogon uralja a családot. Ha ez nem így történik, ha a saját szabályait vezeti be Istenszabályai helyett, zsarnokká válik. Ha a család feje valóban Krisztus mintájára viselkedik, a nőnek könnyű dolga van az engedelmesség terén. 3 Egy ilyen kapcsolat végeredménye az, hogy a család maga egyfajta kis-Egyházzá vagy -Názáretté válik, ahol a gyermekek a szüleiknek való oly „alárendeltségben” nőhetnek fel, mint Jézus Mária és József számára. Szent Pál következő mondatában kijelenti, hogy a gyermekeknek engedelmeskedniük kell szüleiknek. Vitatható, ez vajon idealizált kép-e, ám ha korunkban a normális egy idealizált kép, az csakugyan tragédia – mindannak a gyümölcse, amit magunk körül látunk. 4

A feminista álláspont szerint a nők és a férfiak egyenlőek. 5 Az alávetett szerep az, ami minősíti a modernista nőt. Valóban igazság van abban, hogy a dolgozó nőket a munkahelyen egyenlőség illeti meg. Semmilyen indok nincs arra, hogy egy nő miért kapjon kevesebb fizetést vagy több munkaidőért miért kapjon ugyanannyi fizetést, mintegy férfi. De ez semmilyen módon nem cáfolja Szent Pál állítását. A feminista hozzáállás nem teljesen modern. Aranyszájú Szent János magyarázta a IV.században, hogy „egy asszony nem nyeri el egy férfi méltóságát, ha nem fedi be fejét, ám elveszti sajátját. Szégyene abból származik, hogy olyan akar lenni,és úgy akar viselkedni, mint egy férfi” (Homíliák Pálnak a Korinthusiakhoz írott leveléről, 25. 4). A szituációt ahhoz hasonlítja, mikor egy kormányzóhivatalának szimbóluma nélkül járul a király elé, de úgy tartja, hogy egy nő a templomban fejét befedve hivatalának szimbólumával járul Isten elé. A hívők számára ugyanezen alárendelt szerep kívánja meg az engedelmességet a spirituálisan szólónak, Krisztusnak. Ha „lázadás” van a családban, még nagyobb lázadás van a rendben, és ez sokszor a feljebbvalókkal kezdődik, akik maguk tagadják meg a Krisztusnak való engedelmességet. 6

Mindezek nem tagadják, hogy a nők ugyanabból a szubsztanciából származnak, mint a férfiak, csak kifejezik a köztük lévő kapcsolatrendszert. Ahogy Ambrosius mondja: „A férfi a nő feje. Előre valóbb nála a társadalmi rend, de nem a szubsztancia által. A nő a férfi dicsősége, de nagy a különbség aközött, ha valaki ebben a dicsőségben vagy Isten dicsőségében részesül”. (Kommentár Szent Pál leveleihez). Ágoston kijelenti továbbá: „Nem úgy áll a dolog, hogy az emberiség egy része Istenhez, mint a Teremtőjéhez tartozik, a másik pedig a sötétséghez, ahogy néhányan állítják. Mindkét rész, a vezető és a vezetett is Istentől származik” (A manicheusok ellen, 3. 26. 40).

west-east-bp.jpg

Az engedelmesség gondolata nem minden nehézség nélküli. Pál hangsúlyozza ezt a házasság kapcsán. Gyakran elfelejtik, hogy amennyiben az engedelmesség a feleségre hárul, a férjnek viszont Krisztus módjára kell viselkednie. Mint isteni jogon uralkodó király,aki betartja Isten törvényeit, ekképp a férjnek is alter Christusként kell cselekednie. Ha a saját törvényei szerint uralkodna, valójában despotává válna. Ha csakugyan Krisztus módjára él, az engedelmesség áldássá válik. 7

Sokan fogják fel úgy, hogy sokkal jobb, miként Szent Bernát mondja, engedelmességben élni, mint uralmi helyzetbe csöppenni. Természetesen mindannyian engedelmességgel tartozunk Krisztusnak, de ez bármilyen szerveződésre nézve igaz, az engedelmesség felülről lefelé áramlik egy hierarchián keresztül alulra. Az engedelmesség sohasem vak, és sohasem lehet bűnös parancsokra felhasználni. Meg kell érteni, minek is engedelmeskedünk.

A feministák szeretik azt állítani, hogy Isten nőnemű. Ezen állításkor rámutatnak egy fontos tényre, nevezetesen, hogy a férfi–nő polaritás Istenben, és nem a férfiban gyökerezik. Miért van az, hogy Isten, aki nem nélküli Abszolútum, a teremtés során maszkulin formában mutatkozik, míg a Természet, mint Natura naturans creatrix nőnemű. Vegyük sorra a teremtés aktusát. Istenben egyesült az Esszencia és a Természet. A teremtés során Esszencia és Természet, Menny és Föld, alany és tárgy megoszlik. A Természet „ekkor visszahúzódik Istenhez való hasonlatosságából, de még így is részesül bölcsességéből, és megtartja Istenhez való bizonyos hasonlóságát” (Summa Theologica, 1. 14. 11 ad 3). Ennélfogva az Esszencia a Teremtő és az aktív erő, a Természet a teremtés eszköze és a forma passzívbefogadója. „A Természeten mint létezőn keresztül az alkotó alkot” (Damascene: De fide orthodoxa, 1. 18). A férfi és a nő közötti kapcsolat olyan, mint az Esszencia és a Természet kapcsolata, és a házasság az Esszencia és a Természet in divinis azonosságának szimbóluma és tükröződése. Ugyanez a kapcsolat ismétlődik  mindennapi életünk során. Isten tehát, aki Esszenciájában se nem férfi, se nem nő, magában foglalja a Teljességet és a Végtelenséget. A megnyilvánulás során ezek az archetípusok elkülönülnek (ez a taoizmus yin és yangja). 8 Teljessége a maszkulin vagy „aktív” pólussá, Végtelensége pedig, a feminin vagy „passzív” pólussá válik. A Genezisben olvassuk, hogy „A Szellem lebegett a vizek felett” – a víz a teremtés „minden lehetőségét” szimbolizálja, és metafizikailag a Szent Anyát jelenti, akiről azt mondják: „Az örökkévalóság óta létezem, mielőtt a Föld megszületett volna”. 9 Vagy ahogyan egy keleti szövegben áll: „Minden teremtés feminin Istenhez képest”. A maszkulin oldal fejezi ki Isten abszolút természetét, és ennél fogva az igazságot, szigort és magasztosságot. A feminin oldal Isten végtelen természetét tükrözi, ami magában foglalja a könyörületesség, nagylelkűség és a szépség minőségeit, mint minden teremtésvégtelensége. Pontosan a nagylelkűség és a könyörület, mint a végtelenségminősége mutatkozik meg a nő életet adó és tápláló funkciójában, amely központi szerepet tölt be kiteljesedésében. Akik ezt tagadják, figyeljék meg a változáskora felé haladó egyedül álló nők belső küzdelmeit – ez egyfajta felismerése annak, hogy hagyták női természetük egyik legfontosabb aspektusát elillanni.Sokan átadták magukat a karrier ideájának anélkül, hogy rájöttek volna,többségük nem jelent sokkal többet, mint gyári munkásnak vagy titkárnőnek lenni – amelyek nem éppen kreatív képességekre épülő hivatások. (Természetesen a férfiak számára éppolyan limitált az igazán elhivatottságot igénylő alkalmazási forma.)

women_veil.jpg

Minden emberi lény esetében, legyen biológiailag férfi vagy nő, létezik egy másik szint, mely ezt a kapcsolatot tükrözi. Minden ember három összetevőből áll: szellem, lélek (mely gondolkodásunkat és véleményalkotásunkat is magában foglalja) és test. A szellem maszkulin, a lélek és a test (amit gyakran „pszicho-fizikainak”tartanak) feminin. Az utóbbi természetesen a magasabb rendűnek van alávetve, Isten szellemének, amely minden személyben lakozik. Ez így szerepel minden nemzet mitológiájában. Szent György csak azután volt képes kiszabadítani a hercegnőt vagy lelket, miután legyőzte a sárkányt. És a herceg csókja ébresztette fel Hófehérkét az álomból, amit a mérgezett alma okozott. 10 A Hős és a Hősnő két külön én – duo suntin homine –, immanens lélek és individuális lélek vagy én: Erósz és Pszükhé, vagy metafizikai értelemben szólva, a Férfi és Nő. Ez a kettő, amely együtt lakozik a Belső és Külső emberben, s harcban állnak egymással, és csak agyőzelem után lehet köztük béke. Nem véletlen, hogy a Hősnőt gyakran gőgősnek,dölyfösnek ábrázolják. Philón és Rúmí ezt a lelket vagy alacsonyabb ént folyamatosan a Sárkányhoz hasonlítják. A Gyűlöletes Menyasszony legendája Szent Bonaventura Krisztus Egyházzal való házasságának jövendölésében él tovább: Krisztus bemutatja Menyasszonyát, akit hitványságában és tisztátalanságában ismert meg, mégis saját dicsőségében él, folt és ránc nélkül.

Eckhart Mester a következő intést adja spirituális leánya szájába: „Jól tudom, hogy a nők sohasem juthatnak a Mennybe; először férfivá kell válniuk. Férfias tetteket kell véghezvinniük, és erős férfiszívvel kell rendelkezniük, hogy ellen tudjanak állni a bűnösdolgoknak.” 11

Matthias Scheeben szerint a házasság szentség, mivel Isten és az Egyház egységét, következésképpen Isten és a lélekegységét szimbolizálja. 12 E kapcsolatfontosságát Scotus Eurigena magyarázza meg: „A nő a racionális lélek (anima), akinek férjét (szó szerint vir vagy férfi, az »aktív erő« értelmében;aki nem maritus vagy conjunx) animusnak kell tekinteni,akit intellektusnak (intellectus), elmének (mens), animusnak és szellemnek (spiritus) neveznek. Ez az a férj, akiről az Apostol beszél: »az asszony feje a férfi, a férfi feje Krisztus, Krisztus feje.« Más szavakkal az anima feje az intellectus, az intellectus feje Krisztus. Ez az emberi természet természetes rendje. A léleknek az elmeuralma alatt kell állnia, az elmének Krisztus alatt, és ennélfogva az egész lény Krisztuson keresztül az atya alatt áll… A szellem örökké Isten körülforog, ennélfogva helyesen neveztetik a lélek többi része urának és vezetőjének, mivel közte és a Teremtő között nincs más teremtmény. Az értelem a tudás és a teremtett dolgok oka körül forog, és bármely tudás is árad az örökkévaló kontemplációból, az értelemhez kerül, majd az emlékezethez. A lélek harmadik része a belső érzék, mely alávetett az értelemnek, de a tehetség előre valóbb, amely által az értelem szintén alávetett a szellemnek. Végül, a természet rendje szerint a belső érzék alatt a külső érzék található, amelyen keresztül az egész lélek felfrissül, és amely az öt érzékszervet uralja és az egész testet mozgatja. Ezért az értelem csakis a férjén, a szellemen keresztülrészesülhet a magasabb kegyelmekből, amely minden megnyilvánulás fő helyét foglalja el, a nő vagy anima jogosan nevezi őt férjének vagy intellectusnak, amely nélkül nem részesülhetne a magasabb adományokból. Ezért mondja Jézus:»Szólítsd urad, jöjjön ide«. Ne jöjj hozzám férjed nélkül. Mivel ha az intellektus hiányzik, senki sem emelkedhet a teológia szintjére, és nem részesülhet a spirituális adományokból.” 13

nok_fatyla.jpg

Hasonlóképpen „Boldog az az ember,aki bölcsességben lakozik” kezdetű Szentírás magyarázatában Eckhart Mester azt tanítja:

„Gyakran mondottam, hogy két erő lakozik a lélekben: az egyik a férfi, a másik a nő. A férfinek hívott lélekerő a lélek leghatalmasabb ereje, amelyben Isten tisztán ragyog, mert ebbe az erőbe Istenen kívül más nem lép be, s ez az erő folyamatosan Istenben van. És ha valaki mindent ebben az erőben összpontosít, ezek nem önmagukban, hanem Istenben vannak. Emiatt ajánlatos folyamatosan ebben az erőben élni, mert itt minden dolog egyenértékű. Ezért boldog az ember, aki folyamatosan ebben az erőben él, mivel ő Istenben él. Éljünk mindannyian folyamatosan Istenben, hogy megkaphassuk Urunk, Jézus Krisztus áldását. Ámen”. 14

Egy másik oka a nők elfátyolozásának az, hogy minden lélek, ha potenciálisan is, Krisztus jegyese. „Istent szeretni– mondja Szent Bernát – olyan, mint házasságra lépni Vele. Boldog az a lélek,amely ezt a tiszta és áldott ölelést élvezi, mely nem más, mint tiszta és szentszeretet.” 15 Míg ez ugyanúgy igaz a férfiakra, mint a nőkre, a köztük lévő kapcsolatban a nő felel meg jobban ennek a potencialitásnak. És mint arát, el kell fátyolozni.

A szépség, mint a nő megjelenésének minősége, misztikus természetű, mivel ez annak a szuper-esszenciális minőségnek a tükröződése, amely legtisztábban a Szent Szűzben jelenik meg és végső forrása Istenben van. De ennek megfelelően a Szépség elfátyolozott, mivel valódi természete rejtett, és a nőben ennek csak távoli visszatükröződését láthatjuk. Ezért a nők elfátyolozása nem a férfiak által rájuk kényszerített lealacsonyítószokás, hanem saját, önmagukból anyákként, lányokként és Krisztus jegyeseiként fakadó dicsőségük visszatükröződése.

A példakép ez esetben a Szent Szűz, aki ezeket a minőségeket minden szinten a legmagasabb fokon testesíti meg. Bár meglehetősen művelt volt (három és tizenkét éves kora között a Templomban tanult), s gyakran megfordult otthonán kívül, mégis „rejtett” maradt. Csak hétszer szólalt meg a Szentírásban, s mindig oly módon, amely alázatról és szerepében való odaadásról tanúskodott. Ebben olyan misztikus minőség mutatkozik meg, amely valójában minden nőben benne rejlik – egy minőség, mely megkívánja az elfátyolozást, mely megvéd és elrejt. Ezért ábrázolják őt a tradicionális ikonográfiában fedett fejjel. Mivel a Szent Szűz Krisztus anyja, lánya és jegyese, minden nő potenciálisan ugyanolyan. És a jegyeseket elfátyolozzák a nyilvánosság előtt. 16 Miasszonyunkat tradicionálisan csaknem mindig fátyollal ábrázolják. Azok az asszonyok, akik elfogadják a fátyol viselését, a Szent Szűz erényeit veszik magukra, aki természetesen a Mi Urunk lánya, felesége és anyja. Ezt megtagadni, tudatosan vagy öntudatlanul, egyet jelent Miasszonyunk példájának elvetésével. 17

Pál szerint a fátyolviselés második oka „az angyalok miatt” van. Cornelius Lapidus így ír erről: „Ezt szó szerint úgy kell értelmezni, hogy a nők az angyalok iráni tiszteletükből fedjék el fejüket, nem mintha az angyalok testtel rendelkeznének, és emiatt kéjvágy élne bennük, ahogy Justinianus, Clementius és Tertullianus gondolta – ez tévedés –, hanem mert az angyalok a nők szerénységének vagy szerénytelenségének, engedelmességüknek vagy engedetlenségüknek tanúi. Karthauzi Dénes továbbá rámutat arra, hogy a templomban, különösen mise alkalmával, angyalok vannak jelen, s mivel a fátyol viselése a megfelelő magatartás Isten előtt egy nőszámára, hiszen ők potenciálisan Krisztus jegyesei, így Isten angyalai előtt is illő fátylat viselniük. Aranyszájú Szent János, Theophülaktosz, Theodórosz, Szent Tamás, Anselm és Kelemen „angyalok” alatt jó és szent embereket ért. Ambrosius, Anselm és Szent Tamás papokat és püspököket ért alattuk, akiket a Jelenések Könyve angyaloknak nevez, „akiket kéjre csábíthat a fedetlen fejű asszonyok szépsége”.

Ennél a pontnál vizsgáljuk meg, mit is mondott Pál pontosan: „Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le ahaját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkorfedje be a fejét. Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Istenképe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is. De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van. Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni az Istenhez? Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját, az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj. Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.” (Pál első levele a korinthusiakhoz, XI:4–16.)

E passzus értelmezésében nagy segítségünkre lehet az Ancient Christian Commentary on Scripture (Őskeresztény kommentár a Szentíráshoz) című kötet: „Férfi és nő közötti különbség nem természetükben, hanem kapcsolatukban rejlik” (Aranyszájú, gabalai Severianus). A nő a férfi dicsősége, de nagy a különbség e dicsőség és Isten dicsősége között (Ambrosius). Isten trónusához közeledő férfi viselje hivatala szimbólumait, mely az ő esetében feje fedetlensége (Aranyszájú). Ahogy a teremtésben senki sem áll Isten fölött, ekképp a férfi fölött sem áll senki a teremtett világban. De az asszony a férfi védelme alatt él (Severianus). A férfi és a nő Istenhez való kapcsolatában rejlik egymáshoz való viszonyuk megértése (Ambrosius, Aranyszájú). Az elfedés az önkéntes alávetés jele (Ambrosius), amelyben a nő alázatos és erényeit őrző (Tertullianus, Aranyszájú). Mivel a nő a férfi dicsősége, szégyenletes számára, ha olyan akar lenni, mint egy férfi (Aranyszájú). A Genezisben a férfi teremtése megelőzi a nőét (Epiphanius, küroszi Theodórosz). A nő a szolgálatadományával, a férfi a parancsolás adományával teremtetett (küroszi Theodórosz). Pál a hajviseletre vonatkozó utasításait nem szűkíti le egy adott helyre és időre (Tertullianus). Az egyházi tradíciót, a természetet tartotta szem előtt (Ambrosius), és az emberek általános ítélőképességét ezekben a dolgokban (Aranyszájú). Mivel a hajviselet potenciálisan erotikus, kísértésbe vihet (Pelagius). A természetes haj előnyt élvez a megtévesztő parókával szemben (alexandriai Kelemen). 18

Hogy elkerüljük a „prófétálás” kifejezés okozta félreértéseket, meg kell jegyezzük, hogy a kifejezés több helyen is előfordul a Szentírásban (Krón XXX:1, Sám X:10), mint „hálát adni Istennek”. Szent Pál megtiltotta a nőknek, hogy közszereplést vállaljanak a gyülekezetben, így vajon milyen módon „prófétálhatnának”? Az atyák úgy értelmezik ezt, hogy a nők a szertartás azon részeit énekeljék, melyeket mindenki énekel. És azokban a passzusokban, ahol előírják a nők fátyolviseletét az angyalok miatt, az atyák többsége angyalok alatt a papokat és püspököket érti.

veil_jew_wedding.jpg

Az egyházatyák közül jó néhányan rámutatnak arra a tényre, hogy a férfinak elsőbbsége van a teremtésben: csakugyan, „a nő a férfi után teremtetett, hogy segítőtársa legyen, hogy semmiképpen sem fordítva szolgálatára legyen” (küroszi Theodórosz). Cornelius Lapidus tovább fejtegeti az „asszony a férfi dicsősége” állítást: a nő a férfiból teremtetett az ő dicsőségére, mint az ő műve és képmása; ezért alávetett neki, és le kell fátyolozni engedelmessége jeleként. A nő, hasonlóan a férfihoz, racionális lélekkel, intellektussal, akarattal, emlékezettel,szabadsággal megáldott, és egyenlőként részesülhet a bölcsességből, kegyelemből és dicsőségből. A nő a férfi képmása, de nem mindenben; racionális lélektekintetében a férfival egyenlő, mivel mind a férfi, mind a nő Isten mására teremtetett, de a nő a férfiból származik, utána teremtetett, s ezért alárendeltebb nála. Ezért nem az mondja az Apostol, hogy a »nő a férfiképmása«, hanem hogy a »nő a férfi dicsősége«” (Kommentár a korinthusiakhoz írt levélhez).

A zsidóknál még mindig szokás, hogy a férfiak fedett fővel imádkoznak, de Pál ezt a szokást semmilyen módon nem követte. Az egyházatyák azzal magyarázzák a férfiak fejének fedetlenségét, hogy az Ószövetség idejében Krisztus rejtett volt, de ma már tisztán látható. Mások rámutatnak arra, hogy Krisztus a kereszten csak a töviskoronát viselte, minden más nélkül. „A férfi ne fedje be fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége”. A férfiban, Isten képmása és dicsősége lévén, vagy aki így Isten dicsőséges képmása, ragyog Isten fensége és hatalma a legtisztábban. Ő helyeztetett a természet legmagasabb lépcsőfokára, s mint Isten kormányzója, ural mindent, beleértve természetesen családtagjait is. Ezért nevezi Tertullianus a fátylat „az alázatosság terhének”,  Aranyszájú Szent János pedig „az alávetés jelének”. Most már világos tehát, hogy a fátyol lehet az alázat és az alávetés jele, de egyben a becsület jelvénye is.

veil.jpg

Végül érdemes megjegyezni, hogy a tradicionális társadalmak többségében, ahol a nőknek kötelességük férjük kedvére tenni, nem nézik jó szemmel, ha mások számára is vonzók szeretnének lenni. A fej befedése fontos aspektusa a szerénységnek, és Krisztus maga mondta: „Légy szerény az emberek előtt” (Phil. IV:5). Csak az otthon meghittségében, a családtagok és a közeli barátok előtt lehet a fej fedetlen. Jóval Krisztus jövetele előtt Júdea, Trója, Róma, Arábia és Spárta asszonyai is fátylat viseltek. Valerius Maximustól értesülünk arról a szigorú büntetésről,amit C. Sulpicius rótt ki feleségére: elvált tőle azért, mert fedetlen fővel ment az emberek közé Tertullianus azt mondja: „Arábia nem zsidó asszonyai megítélnek minket, mert ők nemcsak a fejüket, hanem egész arcukat elfedik”. Hasonlóképpen, „a zsidó asszonyok között oly szokás a fátyolviselés, hogy erről lehet őket megismerni” (de Vel Virg.). Az iszlám társadalomban a fátyolviselése szintén a szerénység parancsolatával függ össze. Nem minden iszlám országban viselik a burkát, sokan használják a hidzsabot, az egyszerű fejfedőt, melyet gyakran látni Nyugaton is. Végezetül a keresztény kultúrkörön belül is ugyanez az elv tapasztalható a házassági szertartásban,ahol a menyasszonynak lefátyolozva kell maradnia, amíg a pap házas asszonynak nem nyilvánítja. Csak ezután emelheti fel a fátylát férje előtt. A nő szépségének misztériuma otthonában a férje számára van fenntartva.

muslim_veil.jpg

E magatartás maradványa sok éven át volt jellemző a Nyugaton is, és negyven évvel korábban ritkán ment egy nő az utcára kalap nélkül  – s a kalapra olykor még rövid fátyol is volt erősítve. A jelen korban, főleg a fiatal generáció számára, az öltözködésben megnyilvánuló szerénység a múlt emléke csupán, és sokan így tekintenek a templomban való fátyolviselés szokására is.

Rama P. Coomaraswamy (www.coomaraswamy-catholic-writings.com)

Tóth András fordítása - Feminizmus és a nők elfátyolozása. [Feminism and the Veiling of Women.] Ford. Tóth András. Északi Korona, 17. sz. (Budapest, 2005) 19-24. o.

Jegyzetek
1 Claude Chavasse: The Bride of Christ (Krisztus jegyese). London, 1939, Faber and Faber.
2 A „normális” terminus az emberiség többségének gyakorlatára vonatkozik a legkorábbi időktől fogva. Hogy manapság mit tekintenek normálisnak, az más kérdés.
3 Aranyszájú: „A férfi dicsőségéről beszélve Pál helyreállítja az egyensúlyt, hogy ne magasztaljuk fel a férfit azon túl, ami őt megilleti, és ne nyomjuk el a nőket. Az Úrban a nő nem független a férfitól, és a férfi sem a nőtől… Mindegyik a másik oka, és Isten mindenek oka.”(Homíliák a Korinthusiakhoz írt levélről)
4 Ezt gyakran úgy értelmezik félre, hogy a nők szó szerint foglyok saját otthonukban. Egy családban, ahol a férj sokáig dolgozik, előfordulhat, hogy a gyermekein kívül nincs mással kontaktusa. Más esetben a nőket azért éri kritika, ha a körülmények miatt dolgozni kényszerülnek. Ami lényeges, hogy életük az otthon köré szerveződjön. Ugyanakkor az is fontos, hogy legyenek külső érdekeltségeik vagy kötelezettségeik.
5 Sajnálatos módon bizonyos szemináriumokon kötelezővé tették Simone de Beauvoir könyvét, A második nemet. Az ő álláspontja az, hogy a nők addig nem lehetnek boldogok, amíg fel nem szabadulnak az őket bebörtönző társadalmi struktúra bilincsei alól, amelyek a házasság, az anyaság és a család. A szerző szerint a nőknek dolgozniuk kell, hogy szabaddá váljanak.
6 Tertullianus mondja a vallásos emberről: „Ha a fejedet  elfátyolozod, s a házasságot elítéled, helyesen teszed; nem tévedsz, mert Krisztushoz mentél hozzá: odaadtad neki testedet; úgy teszel, mint a Férj szolgálója. Ha ő mások nőinek megtiltja a fátyolt, a sajátjának még inkább.”
 7 „ A lélek megváltása az alávetésen, a beletörődésen múlik, mindaddig, amíg ellenállás mutatkozik, nem lehetséges. E büszkeséget, öntömjénezést, gőgöt, a szabadság sátáni meggyőződését, ki kell ölni a lélekből; ezt a büszkeséget nevezik el »önbecsülésnek«, és sokan inkább meghalnak, minthogy levessék magukról. De a halál nem pusztulás, hanem transzformáció. A házasság beavatási halál és integráció.” (Ananda Coomaraswamy: Who is Satan and Where is Hell? (Kicsoda a Sátán és hol a Pokol?). In uő: Selected Papers. (Válogatott írások.) Szerk: Roger Lipsey. II. köt. Princeton, 1977.
8 Vagy ahogy a Korán írja, a toll ás az írótábla.
9 Ez a szentbeszéd a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén hangzik el.
10 Aquinói Szent Tamás így magyarázza: „Mindannyian a tökéletes férfiban találkozunk”, és itt nem a férfi nemre utal, hanem a lélekerejére, amely mind a férfiban, mind a nőben megtalálható (q81, art3, 1.válasz). Hermészt első látomásában arra utasítják, hogy „viselkedjen férfiként”. Avillai Szent Teréz arra utasította apácáit, „Nem akarom, hogy bármiben is asszonyként viselkedjetek, vagy hogy nők legyetek, hanem erős férfiak” (7. fejezet: A tökéletesség útja). Sára nővér azt szokta mondani felebarátainak: „Én vagyok az, akik férfiként viselkedik, s ti, akik asszonyként” (Wit and Wisdom of the Holy Fathers).
11 Meister Eckhart: Teacher and Preacher (Tanító és prédikátor). N.Y., 1986, Paulest Press, 351. o.
12 Matthias Scheeben: The Mysteries of Christianity (A kereszténység misztériumai). N.Y., 1954, B. Herder.
13 Christopher Bamford fordítása, in The Voice ofthe Eagle (A sas hangja). H. n., 1986, Lindisfarne Press, 302. o. Ez nem átvitt tanítás. Tekintsd Órigenészt: „Nézzük allegorikusan, hogy az Isten hasonlatosságára teremtett ember miként férfi és nő. A benső ember szellem és lélek. A szellemet férfinak mondják; a lélek nőnek nevezhető. Ha ezek egyetértésben és összhangban vannak, szaporodnak és sokasodnak, éppen összhangjuk révén, és fiakat, jóravaló hajlamokat és felfogást nemzenek… A lélek egy a szellemmel, és úgymond a házasság kötelékében egyesül…”
14 Eckhart Mester: I. m. 302. o.
15 LXXXIV. prédikáció az Énekek Énekében,5–6. vers.
16 Jól mondja George Gill: „Az Egyházon belüli liberálisok több kárt okoztak asszonyainknak mint a nemi erőszakot elkövetők, a nőgyűlölők és a hímsoviniszták együtt véve. Megfosztották őket nőiségüktől. A nőiség Isten ajándéka a nők számára, amely boldoggá teszi őket. Ezt minden áron meg kell őrizni, mert ha egy nő elveszíti nőiségét, elveszíti önmagát”.
17 Néhány mai képen a Miasszonyunkat egyszerű leányként ábrázolják, akinek hajfürtjei kilátszanak a rendkívül kisméretű fejfedő alól. A tradicionális ikonográfia, sem Keleten, sem Nyugaton, sohasem engedte meg ezt.
18 Ancient Christian Commentary on Scripture (Őskeresztény kommentár a Szentíráshoz). Szerk. Gerald Bray. H. n., 1999, Intervarsity Press.
Háttér Társaság - Norvég Civil Alapból támogatott Szabadkőműves Liberális Véleményterror-diktatúra

Háttér Társaság - Norvég Civil Alapból támogatott Szabadkőműves Liberális Véleményterror-diktatúra

Háttér Társaság - Norvég Civil Alapból támogatott Szabadkőműves Liberális Véleményterror-diktatúra

hatter_tarsasag.png

http://www.hatter.hu/program/eleg-a-gyuloletbeszedbol/2015-02-08
https://www.facebook.com/HatterTarsasag

liberalis_norveg_civil_alap.jpg

Támogatás összege 4,454 € - https://norvegcivilalap.hu/hu/tamogatott/8017

liberalis_velemenydiktatura.png

Friss Gondolat Egyesület Aktív Demokrácia Központ (FRIGO)
https://www.facebook.com/frissgondolat

Anglo-amerikai nagytőkésekről Rudolf Steiner

Anglo-amerikai nagytőkésekről Rudolf Steiner

Anglo-amerikai nagytőkésekről Rudolf Steiner

Rudolf Steiner 1917. október 28-án egy előadásában Dornachban (GA177) ezt mondta:

“A nagytőkének sikerült elérnie, hogy a demokrácia a legcsodálatosabb és a leghatékonyabb eszközzé váljon az emberiség egészének kizsákmányolására.
Általában azt képzeljük, hogy a tőkések, a hatalom ellene van a demokráciának és szemben állnak azzal.
De ez egy tévedés. Ugyanis a éppen ellenkezőleg a nagytőke és a pénzemberek irányítják és tudatosan támogatják azt, mert ez a demokrácia adja a felszínt, ami mögé el tudják rejteni a valóságot, az emberek kizsákmányolását.
Ebben egyben megtalálják az önvédelem legjobb eszközeit is a társadalom és a tömegek ellenállásával szemben.”

„Ma az emberek egy olyan csoportja a hangadó, amely uralni akarja a Földet a mozgékony kapitalista gazdaság
eszközeivel.
E csoport a tőle függő embercsoportokat a gazdasági eszközök révén kapcsolja össze és szervezi meg. …
Mivel az említett csoportot az anglo-amerikai világon belül találni, a jelenlegi hatalmi konstelláció csak alárendelt pillanat, amely minden valódi szembenállást és érdeket elfed. …
Csak az alábbi alternatíva lehetséges.
Vagy leleplezi az ember a hazugságot, amellyel a Nyugatnak dolgoznia kell, ha boldogulni akar, és azt mondja: az anglo-amerikai machinátorok egy áramlat hordozói, amelynek gyökerei a francia forradalmat megelőző impulzusban rejlenek, amely a kapitalizmus eszközeivel világuralmat akar megvalósítani, s amely számára a forradalmi impulzusok csupán jelszóul szolgálnak, ami mögé elbújnak;
vagy átengedi az ember a világuralmat az anglo-amerikai világon belüli okkult csoportnak.”

Európai Csendőri Erők

Európai Csendőri Erők

Európai Csendőri Erők

Mi rejtőzködik az ''EU-Megszállási joggal'' rendelkező EuroGendFor, - azaz (az Európai Csendőri Erők) mögött?
..."Ha az EuroGendFor bevetését az egyik fellázadt EU-államban már eldöntötték, akkor a csendőrség támadása, behatolása után azok a területek, régiók, városok, városrészek, vagy épületek, melyeket elfoglaltak, lényegében kikerülnek az adott ország hatóságainak a fennhatósága alól és azon túl csakis az Európai Csendőri Erők irányítása alá tartoznak..."

http://global-mystery.blogspot.hu/2012/02/az-europai-csendorseg.html

http://jovonk.info/2010/02/21/es-jon-hodito-hadsereg-az-europai-csendorseg

http://www.old.szentkoronaradio.com/lisszaboni-szerzodes

HVG - Egy szem többet lát

HVG - Egy szem többet lát

HVG - Egy szem többet lát

A HVG 2012 / 49. számának címlapja mindent elmond arról, hogy a cionista kormányunk milyen oktatáspolitikát folytat, kiváltképp a napokban kirobbant tankönyvbotrány kapcsán. Véleménydiktatúra és szellemellenesség. Avagy kommunizmus ál-néppárti ál-keresztény formában folytatva.

Baloldali ikonok - Kossuth, Petőfi, Táncsics

Baloldali ikonok - Kossuth, Petőfi, Táncsics

Baloldali ikonok - Kossuth, Petőfi, Táncsics

"A baloldali, liberális, szabadkőműves és tiszteletre egyáltalán nem méltó kétes személyiségek méltatlanul, álszent és hazug módon annyira fel vannak magasztalva, hogy az elvakult 'nacionalisták' ölre tudnának menni - az úgynevezett jobboldalon - józan, a történelemhamisítás sötét szuggesztiója alól önmagukat kivonni képes nemzettársaikkal, a történelemhamisítás által kreált felforgató 'példaképek' megvédése érdekében. Halvány sejtelmük sincs a történelemhamisítás módszertanáról, és fogalmuk sincs arról, hogy nem csak felforgató, destruktív és anarchisztikus módon lehet képviselni a nemzet érdekeit. A mai áljobboldali és álnemzeti körökben sokaknak lila gőze sincs arról, hogy a pusztító erők szövetségeseiket a romboláshoz jelenleg már nem ügynökszerződésekkel és beszervezésekkel gyűjtik elsősorban." - Részlet a Magyar Hüperión folyóirat 4. számából: Interjú Orosz Mihály Zoltánnal - „Rend a lelke mindennek”

1848 - szabadkőműves felforgatás

1848 - szabadkőműves felforgatás

1848 - szabadkőműves felforgatás

Alábbi tanulmány címe Klapka "testvér", a "komárnói hős". Nem véletlen, ugyanis, Klapka György és a '48-as emigráció java a párizsi Grand Orient szabadkőműves páholy szolgálatában álltak, és a Monarchia szétrombolása érdekében odáig is képesek voltak elmenni, hogy a leendő román államnak odaígérjék Erdélyt:

A "48-as hős", a Grand Orient bizalmi embere és a magyar emigrációs vezetőség főtárgyalója a románokkal az utolsó pillanatig a magyar állam területi egységét fenyegető erők ügynökeként dolgozik, hazaáruló! Klapka Testvér e hazaáruló tevékenységével még ahhoz is hozzájárul, hogy nemzetközi hírnevét megalapozó "hőstettének" színhelye, Komárom is nagyrészt elszakadjon az országtól. Ennek ismeretében ő csak a "Komarnói Hős" lehet."

http://kitalaltujkor.blogspot.hu/2014/03/klapka-testver-komarnoi-hos.html

Zbigniew Brzezinski

Zbigniew Brzezinski

Zbigniew Brzezinski

Az Új Világrend egyik stratégája selyemzsinórt küldött a zsidó miniszterelnöknek - Netanjahu veszélyezteti Izrael hosszabb távú jövőjét

Megszólalt a cionista népirtás kapcsán a világ talán egyik legnagyobb tudású (és háttérhatalmú) stratégája, a zsidó származású Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó. A külpolitikai guru szerint az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu elszigeteli Izraelt és "veszélyezteti az ország a hosszabb távú jövőjét" a Gázai- övezet elleni háborújával.

A Hamasz gyakorlatilag elfogadta, hogy békés megoldásokat találjon a palesztin kérdés rendezésére Izraellel - figyelmeztetett a világstatéga, és nyomatékosította: Helyette a zsidó miniszteelnök a három fiatal halálára hivatkozva először média, majd katonai kampányt indított a palesztinok ellen.

A cionista rezsim hadserege szétbombázta a Gázai övezetet, nők és gyermekek százait gyilkolta meg, közben a zsidó állam beismerte: a háborút kiváltó ürügy, hogy a Hamász parancsára ölték meg a fiatal izraelieket, a hamis zászlós módszeren alapult, a palesztin ellenállás nem akart fegyveres konfliktust.

Brzezinski szavai hatalmas káoszt okoztak az izraeli akciók folytatását követelők körében.Barry Grossman nemzetközi jogány figyelmeztetett: Brzezinski nem egy harmadosztályú elemző, hanem egy világstratéga, akinek a zsidó miniszterelnököt keményen bíráló szavai egyes uralkodó amerikai körök, sőt a kormány üzenetét is hordozzák.

Demokrácia - politikai sátánizmus

Demokrácia - politikai sátánizmus

Demokrácia - politikai sátánizmus

Líbia, Afganisztán, Irak, Szíria - a cionista sátánista világhatalom nyomában pusztítás, kultúra rombolás, gazdasági beomlasztás és halál jár.

1174687_10200559986908112_1422850655_n.jpg

1175476_10200559988628155_690110778_n.jpg

1175622_10200559988548153_304761985_n.jpg

1184872_10200559990748208_778789821_n.jpg

1234932_10200559989788184_381421373_n.jpg

1237011_10200559989308172_320529255_n.jpg

1277337_10200559988508152_2047722260_o.jpg

565047_10200559987108117_361191834_n.jpg

Damaszkusz falai előtt, és a sirató fal előtt. Avagy a vereség Homszban, és a lehetetlen „álom”.

Az ismeretlen felfedezésével elveszett a kalandvágy élvezete és a győzelem izgalma is. A tenger elveszítette végtelen nagyságát, miután vitorláinkkal nekivágtunk és elértük a világ különböző sarkait, a kontinensek széleit csókoló óceán ajkait. A mély óceán, melyben valaha csodálatos flották süllyedtek el, mára már egy kis pocsolya vizéhez hasonlít, melyben térdig, ha elmerülünk anélkül, hogy bármelyikünk is bármin csodálkozni tudna. A nagy titkok átölelése már olyan, mint a szép táncosnők megtáncoltatása, és a gyönyörű nők iránti érdeklődés, kikről fel kell fedeznünk, hogy prostituáltak, akiket sohasem érdekelt sem a szerelem, sem pedig a nagy titkok.

Ma már nem tudunk min csodálkozni. Az árulók szaga senkit sem képes többé meglepni, sem hányingert okozni, miként magyaráznak az araboknak az arabságról, meg a muszlimoknak az Iszlámról, miközben rágják Avicena, Ibn Rushd meg más filozófusaink húsát. Nincs többé olyan ember, aki kezeit összecsapva csodálkozna azon a felfedezésen, hogy sok vallástudós szívében kígyó és hüllőszívek vannak. Mind láthattuk milyen szíve van Al-Karadawi sejknek a testvéreivel együtt, és megtudtuk, hogy kígyószívek dobognak a helyükön, melyeket elönt a jeges hidegvér.

Az emberek már fütyülni sem akarnak, ahogy hallják, hogyan hazudnak és buzdítanak a tv bemondók, és híres tv-s műsorvezetők azokon a tv csatornákon, melyeknek kizárólag a buzdítás, az agymosás és a vérrontás az érdekük.

Van még olyan ember, aki ne verné a fejét a falba, mikor meglátja Izrael zászlaját lobogni a szír ellenzéki erők ajkain, kikről azt terjesztették, hogy a becsület és a szabadság forradalmárai!? A „forradalmáraink” imaszőnyegén is tisztán látható Izrael zászlaja, akik Aylat meg Haifa vizében mosakodnak ima előtt. A „forradalmárok”, kik legszívesebben Netenjahu képeivel plakátolnák ki a szír utcákat, majd elnöknek is megszavaznák őt, az egész koalíciójukkal együtt. Netenjahu, aki a forradalmak nagy hőse az arab világban, a forradalmak apja, és a fehér angyal, kiről a vallástudósaik azt híresztelték, hogy együtt harcol a forradalmárokkal Homsz városában. Persze az angyalok, valami oknál fogva, a vallástudósaik szerint sohasem harcoltak Palesztinában, sem semmilyen más helyen a világban a muszlimok oldalán.

Maradt egyáltalán valaki a világban, akinek az arca elsápadna, ha Erdogan török miniszterelnököt látná zsidó sapkát viselni, ahogy fejet hajt a sirató falnál az egész muszlim testvériség vezetőivel a világban? Mert ez az, amit láttunk, mert aki az ellenállás tengelyének a falait akarja lerombolni Damaszkusz és Beirút között, az csak egy falat akar látni keleten, a sirató falat. Mert a kelet nem képes két falat látni egyszerre, vagy Damaszkusz falát, vagy a sirató falat. És aki nem az oldalunkon áll emelt fővel és harcol, az minden kétség nélkül a siratófalnál áll szégyen teli lehajtott fejjel Netenjahu mögött.

Van még olyan ostoba itt Kelten, aki nem látja, hogy a jeruzsálemi Aksza mecset zsidó sapkát visel, és mögötte adják rá az áldásukat Szaúd-Arábia sejkjei és vallástudósai, kik mind sírnak a holokauszt múzeumokban a muszlim testvériség vezetőivel az összes szélsőséges muszlim terrorszervezettel, az egész Isil-el, a Nuszra frontal együtt? A palesztin Hamasszal, meg az úgynevezett Mohamed hadsereggel, akik ahelyett, hogy összefogva harcolnának a cionista megszállás ellen, ellenünk, meg egymás ellen harcolnak Deir Al-Zor város olajmezőin, és hemperegnek az olajban és úgy harcolnak, mint ahogyan a disznók szoktak a sárban?

Bárki is öngyilkos lenne ma már, ha látná, ahogyan a „forradalmárok” eladják a szent Kaaba követ Törökországnak, vagy Telavivnak, mint ahogy az aleppói Umayyad mecset részeit adták ajándékba a neo-ottománoknak a rablás leggusztustalanabb formájában?? Lehet, hogy az elrabolt műemlékek már az izraeli múzeumokba érkeztek, melyek gyűjtik a kelet műemlékeit, történelmét, Babilon, Kanaan és Arám városaiból. Mert aki eladja a jeruzsálemi Aksza mecsetet a damaszkuszi elnöki posztért, az gond nélkül szét is szereli egy nap Mohammed próféta házát, és ellopja, hogy eladhassa Tzipi Livni-nek, hogy díszként használja hálószobájában.

Az úgymond Arab Tavasz kezdetén sokat csodálkoztunk, ledöbbentünk, sokat ordítottunk értelmetlenül, nem akartuk elhinni, ahogy kezeinkkel a zsebeinkbe akartunk nyúlni, majd kígyók és fekete skorpiók csíptek meg. Többször volt, hogy idegösszeomlás küszöbén álltunk, majdnem infarktust kaptunk nap mint nap, ahogyan reggelente arra ébredtünk, hogy a "szakállak", akikkel együtt osztoztunk, csupán medvék és vad kutyák "arcai" voltak. De ma már úgy lépünk a kígyókra meg skorpiókra, mintha kukacok lennének. A medvék hátán viszont az olaj hercegek ellen tudunk már versenyezni a teve versenyeiken, és nyerni is fogunk.

Van még egyetlen értelmes ember ezen a bolygón, aki ne látná, ahogy a fegyveresek összeomlanak Szíriában, és amit forradalomnak hívtak, abból nem maradt semmi más csak egy „álom”?? És mára már mást sem tudnak elérni, mint civileket gyilkolni föld-föld rakétákkal, vagy elzárni a vizet Aleppótól? Vagy olyan értelmetlen "patkány és alagút" játékokat játszani, melyek többé már nem tudják a föld felszínét megváltoztatni, a világét, amely magára öltötte a hazafias szír zászlót?!

Van még valaki, aki nem látná át, hogy a fegyveresek, akik buszokkal menekültek Homsz városából, a vesztüket élik, és ez a hír nem más, mint a „forradalmuk” végének egyik bejelentő híre? Homsz, melyet a szíriai forradalom fővárosának hívtak.

Homsz csatája azt bizonyítja, hogy a szíriai állam türelme nagyon hosszú, és profin játszik az idővel. A szégyenteli fegyveresek menekülése lesz a "mérge" a forradalmároknak, mely az egész forradalmuk testében gyorsan el fog elterjedni. Mi mást jelentene az, hogy az egész világ hirtelen megtelt követségekkel és képviselőkkel a szíriai koalíciónak nevezett Szíria ellenes csoportokkal, mi mást jelentene, mint azt, hogy kezdenek Szíriából kimenekülni?? A forradalom elveszítette a legfontosabb fegyverét, a földet, amin fellázadt. Mi marad egy forradalomból, melynek nincsen földje, még ha az egész világot is odaadnád neki. A hadsereg jól tette, mikor körbevette a gyilkosokat és éheztette őket, míg le nem térdeltek előtte, mert a haláluk értelmetlen lett volna.

A fegyvereseket kiköltöztetni a városból ezen a szégyenteli módon a legokosabb módja a neo-ottomán vahabi forradalom meggyilkolásának. Egy olyan jelképes szégyen, melynek üzenete el is ért mindenkihez. Ez a forradalom nagyon megterhelő, fárasztó és nagyon kétségbeesett, ha már a morzsának is képes örülni. Aki nem ismerné a háborúk pszichológiáját, ha a harcosok elhagynak egy várost bármilyen csatában, vagy bármi módon menekülnek vagy egyezkednek, majd a támaszpontjaikat is átadják, az azt jelenti, hogy a meggyőződésükben a halál már értelmetlen ár egy olyan célért, mely lehetetlen! Azért a célért, mely a háborút kirobbantotta. És ezt a lépést csak a teljes feladás fogja követni.

Az összes katonai szakértő nagyon jól tudja, hogy Homsz óvárosa, melyből elmenekültek a fegyveresek, nem lehetett volna nehéz célpont a szíriai arab hadsereg számára, mely hosszú hónapok óta körbezárta az óvárost. Két megoldás maradt volna előttük. Első: a hadsereg bevetése, és az egész terület kipucolása. A hadsereg vezetősége azonban azt gondolta, hogy nem kell egyetlen egy katona életét sem kockára tenni egy eleve halott tumor kivágásáért.
A másik lehetőség az lett volna, hogy mindent elpusztítanak. De bármennyire is kegyetlenek voltak ők, ahogy ellenünk harcoltak, mi mégsem vagyunk hajlandóak rá, hogy saját városainkat teljesen elpusztítsuk, mint ahogy a megszállók tennék.

A történelem során, minden harcos, akik szégyenteljesen távoztak egy ostromlott városból, sosem tértek vissza abba a városba. És kivonulásuk egy időszak végét jelentette, egy új időszámítást, mely nem a kivonulóké lett. Velük együtt távoztak egész szakaszok, a buszok melyekkel ezek a fegyveresek távoztak, leginkább a halottaskocsikra hasonlítanak meg a koporsókra. Annak idején a keresztesek fegyveresei hagyták el Jeruzsálemet fegyvereikkel együtt egy biztonságos úton, és ez lett a keresztes háborúk végének a kezdete, és a vége is. Egy nap pedig a palesztin felszabadító szervezet hagyta el Beirutot a könnyűfegyvereivel együtt, és az volt a felszabadító szervezet vége is, mely Oslóba jutott az elveszettség útvonalain keresztül. Természetesen nem szabad a palesztin felszabadító szervezetet összehasonlítani azokkal az őrültekkel, akik Homszból távoztak. A szíriai arab hadsereget sem lehet összehasonlítani az izraeli megszállás hadseregével, de a lecke egy, és a tanulság is egy, vagyis aki távozik egyszer, az nem kerül vissza oda soha többé. Ami érdekes viszont az az, hogy az amerikaiak egy „véletlen” egybeesés során, egy szíriai felszabadító szervezetet akarnak alapítani pontosan a Homszi kivonulás után, Beirútban pedig véget vetett az Egyesült Államok a palesztin felszabadító szervezetnek az ostrom után, majd a harcosaik távoztak hajóikkal. De Szíriában az Egyesült Államok a felszabató szír szervezet ötletének megalapítását akkor kezdeményezte, mikor ezek kivonultak Homszból a buszokkal.

Ahogy mondtam, a városi ostromok történelme során nem volt még olyan város, melyet ne lehetett volna megszállni a reguláris hadseregek által, amikor ezek a városok olyan ostrom alá kerültek, mely körül tudja zárni őket és ütőereit elvágni. Ezt tette a szíriai hadsereg, mikor elvágta a "vallási" tumorok ütőereit a fővárosokban, miközben nem érdekelte különösebben a vidék vagy a falvak, mert a vidéki részek egy nap sem zárták le egy harcot. A vallási hullám visszafelé fog haladni, ahogyan éledezik majd a városok lakossága. Homsz város ütőereit Kuszair városában és a libanoni határon vágták el. Qalamoun hegységben viszont Damaszkusz ütőereit vágták el. A keleti Ghoutában (Damaszkusz külvárosában) a fegyveresek úgy maradtak magukra, mint a kis farkasok, akiknek levágták az anyjuk melleit. Ghouta ma már hiába várja szoptató anyját, az úgynevezett Koalíció melleit. És egyre közelebb van az a nap, hogy onnan is buszokkal szállítsák majd el a fegyvereseket. Mennyire igaza volt Henry Kessingernek mikor mondta, hogy: nem kell kést használnod ahhoz, ha el akarsz vágni valamit, azt el tudod vágni kanállal is!! Az ostrom kanala sokkal jobb a behatolás késénél.

Ez a forgatókönyv ( a buszokkal eltávolítás ) lehet, hogy el fogja érni Aleppót és Idlib tartományt is, de egyesek nem tartják ezt valószínűnek, a hosszú török határszakasz miatt. Még akkor sem, ha Aleppó ostroma szinte véget is ért. Aleppó visszaszerzése valószínűleg egy hatalmas katonai hullám alakjában fog megtörténni, mely több száz tankot igényel, MIG 29-es vadászgépek fedezetével együtt. Ez a rajtütés nem fog olyan sok időbe kerülni, mint a szíriai arab hadsereg behatolása Kelet Beirútban 1990-ben. A szíriai hadsereg, történelmileg sosem veszített el egy behatolást sem, és az aleppói csata sem lesz nehezebb Kelet Beirútnál. A szíriai hadsereg emlékeiben Homsz óvárosa a bonyodalmaival és Aleppó a nagy területével sokban hasonlítanak Kelet Beirutra, melyben Awn tábornok létesített erődöt magának, amikor rossz kapcsolatban volt Hafez Al-Assad elnökkel. Több ezer jól kiképzett harcossal, akik a végsőkig harcoltak vele, de a Kelet Beirútba történt behatolás, melyet a szíriai különleges egységek hajtottak végre 2 nap alatt lezajlott, annak ellenére hogy Awn tábornok több ideig volt benne, mint a mai fegyveresek Aleppóban. A kelet Beirútba történő sikeres behatolás 527 szír katona életébe került, mert utca harc volt, ajtóról ajtóra. Akkoriban, bármi áron be kellett hatolni Beirútba a Taif-i egyezmény, és a libanoni háború véget érése miatt.
Homsz óvárosa nem igényelt ilyet behatolást, és nem volt rá szükség, hogy hadseregünk drága árat fizessen érte, mivel ingyen is meg tudta döntetni. De Aleppó, Rakka, Deir Al-Zor különböző negyedei igényelhetnek olyan megoldást, mint Kelet Beirút. Egy olyan különbséggel, hogy Awn tábornok Libanonban egy becsületes és bátor ellenfél volt.

Tudjuk, hogy Kolumbusz Kristóf felfedezett egy új kontinenst Amerikát. Thomas Cook Ausztráliát fedezte fel. Mi azonban Homsz felszabadításával sokkal fontosabbat fedeztünk fel bármilyen kontinensnél vagy bolygónál! Mi felfedeztük a hazánkat, a kultúránkat meg az állampolgárainkat, aki igazi harcossá váltak. Felfedeztük a testünket, a tumorainkat, az arcvonásainkat és hazánk arcvonásait. Hajóink kikötöttek a haza kikötőinél, melyet majdnem elveszítettünk a nagy vihar közepette. És az első kikötő Homsz városában volt. És nem tudom, hogy ki kereste a másikat jobban ennél a kikötőnél: mi vagy a haza? A haza, mely a múltból az emlékekből jött, vagy a becsvágyó jövőből? Szíria melyet ismerünk és ismerhettünk, vagy Szíria melyet nem ismerünk?

Van aki azt híreszteli a szíriai vezérkar vezetőjéről, hogy azt mondta, Szíria melyet ismertünk sosem fog visszatérni. Ha igaz az hogy ezt mondta, akkor nagyon jól tudja, hogy mit mondott, de akinek mondta az nem biztos hogy felfogta.

Mert mi nem akarjuk, hogy Szíria olyan legyen, mint amilyen volt. Nem akarjuk, hogy Szíria befogadja többé a hazugokat, árulókat és a szektariánusokat. Nem fogjuk engedni, hogy Szíria olyan aljas embereket védelmezzen, mint a Hamasz vezetősége, akik a farkas kezét csókolják Katarban, és az Oroszlán kezét megharapják Damaszkuszban. Ilyet csak is a farkasok tennének. Nem fogunk többet olyanokat fogadni, akik elárulnak minket, vagy nem képesek az igazság oldalára állni. Nem fogunk többet megkímélni a gyilkosoknak, akik politikusok akarnak lenni, vagy elnökök! Szíria nem fogja többé szívesen fogadni az Ottománokat. A gyilkos fiával és a fiának a fiával is ugyan úgy fogunk eljárni ezek után. Szíria nem fog megbocsájtani a férfi hasonmásoknak az Arab öbölben, és nem fogja megérteni kedvességből sem az Iszlám és hazafiassággal kapcsolatos állszentségüket. Az egész világnak hiányozni fog majd az a régen volt Szíria, és az egész világ kívánni fogja, hogy egyszer Szíria térjen vissza a régi formájához.

De Szíria tényleg nem lesz többé olyan, mint amilyen volt. Várjátok ki Június 3-át. Ez az időpontja Szíria érkezésének, mely meg fog lepni benneteket, és kívánni fogjátok, ha egyszer visszatérne az a Szíria, melynek szívét és kezét haraphattátok, melynek elraboltátok a féltett kincseit, miután ihattatok a poharából, és ehettetek a terméseiből. És Istent érhettétek el templomain keresztül.
Ti gazemberek!

Naram Sarjoon

10258198_10202127657978909_2678837302965277134_o.jpg

Gáza genocídium - palesztin holokauszt:
935 mártír, ebből 170 gyermek, 135 nő, 55 idős ember
5860 sebesült, ebből 1200 gyermek, 1050 nő, 820 idős ember
1400 haditengerészeti lövedék - 3900 légitámadás, 4250 tüzérségi lövedék
4329 lakóépület, ebből 696 porig rombolt, 3633 részlegesen

10532360_10202549965696338_7316509054202858413_n.jpg

World Wide Web /// 666

World Wide Web /// 666

World Wide Web /// 666

666_1413848730.jpg_666x666

Az „internetnek” és bűvös „előhívószavának”, maguknak az internet site-oknak az egyik leggyakrabban használt előtagja egyébként a www (world wide web) a héber ábécé wav betűjét tartalmazza háromszor, márpedig a wav számértéke a tradicionális gematriya szerint: 6. Ilyenformán a virtuális világ legtöbb weboldalának megtekintése előtt óhatatlanul használni kell egy „hívójelet”6, ami nem más, mint a 666. Nem pusztán egy részleges szimbólum alapján, de a fentiek teljességét tekintetbe véve, lehet némi fogalmunk – az olyasmit, mint az internethasználat elterjedtségét egyik fő kritériumnak tekintő – nevetséges „tudás-alapú társadalom” voltaképpeni mibenlétéről, aminek legfőbb elterjesztői és védelmező természetesen azok, akiknek bizonyos, számukra azonosíthatatlan entitások pusztán mediátori szerepet szántak.

6 Vö. Fejlődő létrontás. VI. fej. 666. A héber ábécé számértékei kapcsán lásd továbbá pl. Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus az európai gondolkozásban. Budapest, 1987, Gondolat Kiadó, 228. o.

Földrablás 2

Földrablás 2

Földrablás 2

603001_4999470310495_1313239752_n_1413650651.jpg_697x691

Rózsakeresztesek, templomosok fúziójából született meg a baváriai illuminati 1776. május 1-én, Adam Weischaupt az ingolstadti egyetem professzora vezetésével. Ezért ünnepli azóta is a május 1-ét és nem azért mert akkor volt a munkás lázadás vagy mert akkor ért véget a 2.világháború - ezeket mindig erre a dátumra tették megtörténté a luciferista illuminátusok, ezzel is tisztelegve ennek a "becses" dátumnak... előkészítve a terepet lucifer eljövetelének. 1776.05.01.ből ki jön a 666 ugye az USA dolláron.

Mikor lép életbe a földtörvény?! 2014. május 1.! Akkor miről beszélünk?! Ezek be akarják verni az utolsó szöget a magyarság koporsójába!

Szent Mihály ima
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.

Földrablás 1

Földrablás 1

Földrablás 1

400405_4956759602754_1049959699_n_1413650572.jpg_600x371

A jelzálog-hitelintézetek (bankok) KORLÁTLAN mennyiségű termőföldhöz juthatnak 'a mező- és erdőgazdasági földek forgalmazásáról szóló' T/7979/216-220, 16. § (7) szerint. Ha juthatnak, jutni is fognak, mert 5-50-szer olcsóbb a magyar termőföld az EU-ban levő termőföldekhez képest, ahol nincs is eladó termőföld. Magyarországon pedig lesz eladó termőföld, mert a 2/3-os kormány azt szavaztatja meg. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK CSAK KORLÁTOLT MÉRTÉKBEN vehetnek magyar termőföldet, nem így a jelzálog-hitelintézetek (bankok) T/7979/216-220, 16. § (7). A KÜLFÖLDIEK VISZONT VEHETIK A MAGYAR TERMŐFÖLDET, T/7979/216-220, 10. § (1). (az is le van írva, hogy hogyan!)

Hol van már Orbán Viktor ígérete, hogy megvédi hazánkat és a magyar termőföldet a spekulánsok ellen? Vagy elszabotálják az utasításait, vagy már régen nem is ő irányítja Magyarországot. Az országgyűlési képviselőink pedig csak bábok, akik a kormány parancsa szerint szavaznak. Repül, aki nem engedelmeskedik (Ángyán, Roszik). Forrás: http://www.mezogazdasaginfo.hu/?p=33096

Szaturnália kultusz

Szaturnália kultusz

Szaturnália kultusz

1266556_10200532311336240_1465716790_o_1413650272.jpg_1044x865

Elérkezett Szombat (Saturnusz, SaturNday, Sakkut, Siccuth, Rempham). Izrael csillagának napja. Vége a hazugságra épülő cionista világbirodalomnak. Amint szerepelt: Kronosz/Szaturnuszt a titánok harcában győzte le Zeusz/Jupiter. A Jupiter a királyok bolygója.

süti beállítások módosítása