Moszkvai bloggerünk, Ánya ma a toleranciáról ír.
A magyarok nagyon különböznek az moszkvaiaktól, kedvesség vonatkozásában. Tulajdonképpen, minden orosz is különbözik a moszkvaiaktól. Moszkvainak lenni, egyfajta speciális állampolgárság. És ezek az állampolgárok még egymásnak sem tetszenek. Ha valaki kedvesen érdeklődik, kezdeményez és ismerkedni akar, akkor általában mosolyogva válasznak az emberek. A moszkvai nem ilyen. A moszkvai csak a szeretteivel ilyen, azokkal, akik már kiérdemelték a közelségét. És azoknak mosolyog még, akik például fizetnek nekik, mondjuk egy bankban. Eleinte nagyon tetszett ez az európai szokás, de aztán rájöttem, hogy ez csak játék. Azért, hogy jobb legyen egymás mellett élni – látszatra. Mert hát őszinték ezek a mosolyok? Általában nem. Ezt reflexszerűen teszik az emberek errefelé. Ha egy moszkvai elküld a halál faszára, azt őszintén teszi. Mert az ember alapvetően ilyen. Igen, mi közömbösek vagyunk és hidegek és egyáltalán nem vagyunk barátságosak az idegenekkel. De mi nem fordítunk arra időt, hogy látszatát keltsük valaminek, például, hogy érdekel minket egy másik ember és akkor nem kell tőle udvariasan megszabadulni sem. Aztán rájöttem, hogy nem akarok és nem tudok mosolyogni ilyenkor egyáltalán. Az, aki nem tetszik, tudni fog róla és az, aki nem tetszik, az is tudni fog erről. Ez egy pontosan olyan hazugság, mint a diplomatikusság. Az egész arról szól, hogy illúzióját keltsék annak, hogy egyenlő vagy a másik féllel, hogy fontos, hogy jól érezd magad. De a másik fél is tudja, hogy ez nincs így, hogy ez hazugság – mert alapból mindenki leszarja a másikat. Akkor minek ez a játék? Az amerikai úgy köszön, hogy megkérdezi, hogy hogy vagy és erre általában mindenki azt válaszolja (mert ez az elvárás), hogy jól. Vagy „minden rendben.” A francnak ez a játék? Úgyhogy én továbbra sem fogom ezt a játékot játszani itt. Ha például bemutatja egy ismerősét a srácom, akkor nem azt mondom majd neki, hogy „örvendek”, hanem azt, hogy: „Ja, tudom ki vagy, te imádsz magadról szarrá effektezett szelfiket készíteni!” Miként nem fogom elfogadni, hogy emberek akkor is mosolyognak rám, ha egyenesen utálnak vagy éppen a hátuk közepére se kívánnak. Mert az emberek döntő többsége ilyenkor úgy mosolyog, mintha éppen hányni akarna, kényszeredetten. Ezek az emberek még a kés forgatása közben is mosolyognak, mert úgy illik.
Miként ezt, úgy az európai toleranciát sem értem. Azaz, nem értem magát a toleranciát és allergiás vagyok erre a divatos kifejezésre. Ha tényleg mindenkivel toleránsak leszünk, akkor egy idő után betegek, narkósok és őrültek vesznek minket körül. De ha körülnéztek, akkor már láthatjátok, hogy ez folyamatban van. Jártatok Frankfurtban? Széles tömegek lövik be maguknak a cuccot esténként az utcán, a szegélyköveken vagy a parkban ülve. És senki sem szentel nekik figyelmet, még a gyerekek is nyugodtan nézegethetik őket. Basszus, ha az én gyerekem előtt döfné egy drogos a tűjét a vénájába, én előbb megölöm őt, mint a heroin. De ott ez normális. Ott azt magyarázzák, hogy a kábítószer-függőség egy betegség – ők szerencsétlen szenvedélybetegek, akiken segíteni kell. Olyan ez ott, mintha egy influenzás fújná ki az orrát az utcán. Fasza. Tehát egy megfázás és egy kábítószerfüggés közt nincs különbség a társadalomra gyakorolt hatás tekintetében? Amikor azt halljuk mindenkitől életünk végéig, hogy a drog rossz, csak egy igazi kretén képes komolyan használni őket. Hogyha egy liba intelligenciájával rendelkezel, akkor hajrá, csináld, légy egy biológiai hulladék. Csak csináld úgy, hogy ezt senki sem látja.
Tegnap olvastam a hírek között, hogy Belgiumban 65 éven felülieknek tartott tömeges orgiát. 10 öreg halt meg úgy, hogy még az orgazmusig sem jutott el. Tudom, hogy én vagyok a régimódi, mert 200 egyszerre kefélő öreg képe engem hányingerre késztet, noha tudom, hogy mindenkinek joga van úgy élni, ahogy akar.
A nemzetiségi alapú tolerancia pedig már rég elérte az abszurditás határát. A nemzeti kisebbségek képviselőire nem lehet semmi rosszat mondani, nem lehet általánosítani, mert azonnal rasszizmussal vádolnak. Akkor is, ha többségükre az a jelenség valóban jellemző. Fantasztikus. Az emberi hülyeség és hibák nem nemzetiségtől függőek. A rasszizmus végtelenül rossz dolog, láthattuk, hogy mit okozott a világtörténelemnek és az én hazámnak is. De a kisebbségek védelme nem mehet a többség kárára. Én nem vagyok az ellen, hogy mindenkinek egységes jogokat biztosítsunk, de ha nem kapsz munkát, az nem feltétlenül azért van, mert te cigány, horvát vagy román vagy. Talán azért nem kapsz, mert a jelentkezésed során több hibát is vétettél akkor, amikor leírtad, hogy milyen pozícióban akarsz dolgozni.
És én nem fogok magyarázni a meglehetősen furcsa emberekről, akik az utcán sétálnak a bolondok háza helyett, a bordélyházakról, a gyermekházasságokról és más „európai értékről”, amit nekem tolerálnom kellene. Általában azokra az emberekre, akik nekem toleranciáról hadoválnak, rajzolok fejben egy-egy férfi reproduktív szervet és ha megkérdeznék, hogy miért, azt mondanám, hogy én egy szabad művész vagyok, akit tolerálni kell.
Nemrég, mikor megérkeztem Moszkvába egy rövid időre, a Seremetyevón azt hallottam a hátam mögött, hogy: „Hova mész te kurva?!” Azonnal arra gondoltam, hogy „na bazzeg, megint otthon vagyok.” Most már ezektől a szavaktól eufóriába kerülök. Ez én türelmetlen és barátságtalan Moszkvám. Mert tényleg ettől is vagyok otthon, az őszinteségtől.
http://posztinfo.hu/blog/
Tolerancia
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://transzveg.blog.hu/api/trackback/id/tr986805787
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.